Verőemberek rohanták le az útépítőket

2007.10.03. 08:15
A 71-es elkerülő útjának építkezésén támadott rá 30-40 verőember a munkásokra, az őket őrző biztonsági embereket szinte eltaposták. A pályázatot elnyerő Hochtief cáfolja érintettségét, állításuk szerint a konzorcium másik tagjának, a Mélyépítő Rt.-nek van konfliktusa az alvállalkozó Út 2000 Kft.-vel.

A 71-es utat építő munkásokra támadt egy 30-40 fős csoport hétfőn, a fővállalkozó így próbálja alvállalkozóját megfélemlíteni, állítása szerint ugyanis a megbízó 600 millió forinttal tartozik az alvállakozónak, írja a Blikk. A hétfői támadáskor a verőemberek szinte eltaposták a munkásokat őrző két biztonsági őrt, lakókocsijukat megrongálták.

A 71-es elkerülő út építésére kiírt pályázatot a Mélyépítő Rt. és a Hochtief német cég közös konzorciuma nyerte. A munkát egy alvállalkozónak, az Út 2000 Kft.-nek adták ki. A cég az elkerülő építését 90 százalékban már elvégezte.

A fővállalkozó Hochtief németországi vállalatának vezetője szerint csupán be akartak jutni a területre, hogy befejezhessék az útépítést. A tartozásokkal kapcsolatban semmit nem közölt. A konfliktus a Mélyépítő és az Út 2000 között zajlik, nekünk erre nincs rálátásunk, nyilatkozta Bernd Puetter, a Hochtif kommunikációs igazgatója. Ennek ellentmond, hogy rendőrségi források szerint a támadáskor jelen volt a Hochtief egyik vezetője is, írja a Blikk.