Káosz lesz Putyin miatt a fővárosi közlekedésben

2006.02.27. 11:53
Ötszáz fős, miniszterekkel és üzletemberekkel megerősített delegációval érkezik Magyarországra Vlagyimir Putyin orosz elnök február 28-án, kedden délután. A forgalomkorlátozások már előző nap este életbe lépnek.

Vlagyimir Putyin és sleppje három repülőgéppel érkezik Magyarországra, az elnök saját páncélozott autóját és negyvenfős testőrségét is magával hozza Budapestre. Az előkészületeket jól jellemzi, hogy egy hónappal ezelőtt már egy hetven fős csapat érkezett Oroszországból, hogy Putyin itteni programjának, utazásának részleteit kidolgozza.

Az orosz elnök biztonságára a magyar hatóságok is vigyáznak. Ennek részeként kedden és szerdán a delegációk budapesti jövés-menése miatt az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek életbe a főváros területén. Különösen a Gresham-palota környékén várható nagyobb közlekedésia káosz, az orosz-magyar üzleti kapcsolatok szorosabbá tételéért dolgozó politikus ugyanis ott száll meg erre a pár napra.

  • Tilos megállni hétfő este nyolc órától, kedd este hat óráig Budapesten az I. kerületben a Szent György téren, a Színház utca mindkét oldalán a Dísz tértől a Szent György térig, a Szent György utca mindkét oldalán a Dísz tértől a Hollós kapuig, a Dísz téren, a Krisztina körút mindkét oldalán a Pásztor I. utca és az Erzsébet híd között, a Dózsa György térnél az összekötő út mindkét oldalán a Krisztina körút és az Attila út között, a Palota út mindkét oldalán, az Attila út mindkét oldalán a Dózsa György tér és az Erzsébet híd között.
  • Tilos megállni hétfő este nyolc órától, kedd este hat óráig Budapesten az V. kerületben a Szabadsajtó utca mindkét oldalán és a Kossuth Lajos utca mindkét oldalán.
  • Tilos megállni február 27-én, hétfőn este nyolc órától, február 28-án kedd éjfélig Budapesten, a XIV. kerületben az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és az Állatkerti út között, az Állatkerti út mindkét oldalán az Állatkerti Körút és a Dózsa György út között és a Dózsa György út páratlan oldalán a Hősök tere és az Állatkerti út között.
  • Tilos megállni február 27-én, hétfőn este nyolc órától, február 28-án kedd délig Budapesten, az I. kerületben a Kossuth téren körben és a Hősök terén körben.
  • Nem szabad parkolni hétfőn este nyolc órától, szerda este hat óráig Budapesten az V. kerületben a Zrínyi utca mindkét oldalán a Roosevelt tér és a Nádor utca között, a Mérleg utca mindkét oldalán a Roosevelt tér és a Nádor utca között, a József Attila utca mindkét oldalán és az Alkotmány utca mindkét oldalán. Ugyancsak tilos megállni ekkor a VI. kerületben az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán, a VII. kerületben a Károly körút mindkét oldalán, a VIII. kerületben a Múzeum körút mindkét oldalán, a IX-X. kerületben az Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Határ út között és a XVIII. kerületben a repülőtérre vezető út mindkét oldalán.
  • Tilos a parkolás kedd este nyolc órától, szerda délig Budapesten az V. kerületben a Báthory utca mindkét oldalán a Hold utca és a Szemere utca között, a Szemere utca mindkét oldalán a Báthory utca és az Alkotmány utca között, a Nádor utca mindkét oldalán és a Kossuth tér és a Zoltán utca között, a Zoltán utca mindkét oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között, a Szabadság téren körben a Zoltán utca és a Perczel utca között, a Honvéd utca mindkét oldalán a Báthory utca és a Szabadság tér között és az Aulich utca mindkét oldalán a Szabadság tér és a Batthyány Örökmécses között.
  • Tilos megállni kedd este nyolc órától, szerda délután négy óráig Budapesten a II. kerületben, a Mecset utca mindkét oldalán a Margit körút és a Rómer Flóris utca között, a Rómer Flóris utca mindkét oldalán a Veronika utca és a Szemlőhegy utca között, a Szemlőhegy utca mindkét oldalán a Rómer Flóris utca és a Józsefhegyi utca között, a Józsefhegyi utca mindkét oldalán a Cserje utca és a Platinus utca között, a Sarolta utca mindkét oldalán a Szemlőhegy utca és a Palatinus utca között. Ugyancsak tilos megállni ekkor az V-VI. kerületben a Nyugati téren körben, az V-XIII. kerületben, a Szent István körút mindkét oldalán teljes hosszában, a VIII kerületben a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között, a Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és az Öt Pacsirta utca között.

Az érintett területeken tehát jelentős forgalmi torlódások várhatók, ezért a rendőrség kéri az autósokat, hogy a fentebb jelzett útvonalakat kerüljék el. A megállási tilalom ellenére szabálytalanul várakozó járműveket a rendőrség az üzemeltető költségére elszállíttatja a Budapest XV., Mélyfúró utca 6. szám alatti BRFK telephelyre. Az elszállított járművekkel kapcsolatban a 06/1-307-5208 telefonszámon lehet érdeklődni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.