Tagadják a mentősök a merényletterveket

2006.10.17. 21:20
A Híradó információi szerint a diósdi mészárlás felbujtójának vallomása alapján indult nyomozás két alternatív mentőszolgálat vezetője ellen, akik a gyanú szerint meg akarták öletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat volt vezetőjét. Az állítólagos emberölés előkészülete 2003-ban volt, amikor Takács nem az OMSZ, hanem egy magán mentőszolgálat, a Főnix élén állt.

Az Európa Mentőszolgálat és a Samaritanus Mentőszolgálat többségi tulajdonosa szerint minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy az alternatív mentőszolgálatokhoz kapcsolódó emberek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábbi főigazgatója életének kioltására irányuló merénylet előkészítésében vettek volna részt. Ezt maga Minich József közölte kedden este az MTI-vel.

Minich József, a két mentőszolgálat többségi tulajdonosa a távirati irodához eljuttatott közleményben hangsúlyozza: a merénylet előkészítésében való részvétel feltételezése minden alapot nélkülöz, még akkor is, ha a Pest megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn "ténylegesen gyanúsítottként kihallgatott két, alternatív mentőszolgálatokhoz tartozó személyt".

Az MTI úgy tudja, hogy az egyik kihallgatott Minich József volt, míg a másik Gy. Tibor, az Európa Mentőszolgálat volt tulajdonosa.

Minich Károlyt először tavasszal hallgatták ki tanúként, hétfőn pedig már gyanúsítottként - hangzott el a hírműsorban. A gyanú szerint a bérgyilkos - aki egy kocsmát kapott volna tettéért - az a férfi lett volna, aki a 2005 márciusi diósdi kettős gyilkosság gyanúsítottjaként van előzetes letartóztatásban.

A rendőrség feltételezése szerint a két alternatív szolgáltató még 2003-ban akarta volna megöletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat korábbi vezetőjét, aki a kérdéses időben és azóta is a Főnix nevű alternatív mentőszolgálat tulajdonosa és vezetője.

Az MTV Híradója úgy tudja, az ügyben a diósdi mészárlás felbujtójának vallomása alapján kezdett nyomozni a rendőrség, állítólag ugyanis őt bízták meg a gyilkossággal. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Kékfény című műsorban azt sejtette, hogy a főigazgató a mentőszolgálat érdekeit képviselte, és elképzelhető, hogy közben óhatatlanul érdekeket sértett.

Györfi szavainak ugyanakkor ellentmond, hogy három évvel ezelőtt Takács egy volt az alternatív mentőszolgálatokat működtető vállalkozók közül, és nem irányította a mentőszolgálatot. Takács a hírek szerint hónapok óta testőrökkel és páncélozott autókkal jár.

Az Index információi szerint a közeli jövőben járnak le Budapesten az alternatív mentőszervezetek szerződései. A büntetőeljárás a két legnagyobb budapesti alternatív mentőszolgálat vezetője ellen nagyban befolyásolhatja azt, kinek mekkora rész jut majd a mentési piacból.

Hegedűs László ügyvéd, az ügy egyik gyanúsítottjának védője az Indexet arról tájékoztatta, védence határozottan tagadta, hogy bármilyen bűncselekmény előkészítésében részt vett volna. Hegedűs reményét fejezte ki, hogy a vizsgálat mihamarabb tisztázza ügyfelét.