(c) 2002 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
VISSZA
A Miss World világverseny története

Idén rendezik meg 51. alkalommal a Miss World világversenyt Londonban. A Miss World verseny története 1951-ig nyúlik vissza, ekkor rendezte meg először Eric Morley a londoni Waterloo Bridge déli oldalán tartott Festival of Britain promóciójaként.

()
2002. augusztus 1., csütörtök 16:57



Eric Morley
A tavalyi, az 50. verseny igazán nagy esemény volt még a Miss World történetében is. A 2000-es verseny egyedülálló volt a maga nemében: ezen a versenyen képviseltette magát a legtöbb ország, szám szerint 95, a lányok a valaha felajánlott legnagyobb díjért, 100.000 dollárért versenyeztek. A nézettség is csúcsokat döntött, hiszen a világ 140 országában közvetitették, és a felmérések szerint több mint kétmilliárd ember volt kíváncsi az eseményre. Nem kis öröm lehetett a Miss World 2000 cím elnyerése az akkor 18 éves indiai egyetemista lánynak, Pryanka Chopranak, aki nagy valószínűséggel előnyre tett szert sokoldalúságával, hiszen táncol, énekel és ír is.

Eric Morley 50 éven keresztül volt a Miss World verseny rendezője, sikeres üzletember, aki 12 évig szolgált a hadseregnél és megjárta a második világháborút Is, halála után felesége, Julia Morley vette át a vezetést. Mind a ketten nagyon fontosnak tartották, hogy minden lehetséges eszközzel segítsék a rászorulókat, különösképpen a hátrányos helyzetű gyermekeket. Az ö sorsukat nagyon a szívükön viselték: a királynókön és az országos versenyek rendezőin keresztül mára mintegy 100 millió font sterlinget gyűjtöttek össze és adományoztak különböző helyekre.

Julia Morley
A verseny mottója: "Beauty with a Purpose" - Szépség, céllal. A pompa és a csillogás csak a külső, ami persze jó és szükséges, de a verseny mögött mélység van, egyik barátjuk szerint a Miss World versenyt promóciós eszközként használták a jótékonykodáshoz. Csak hogy néhány példát említsünk: a Kings College Hospital számára egy gyermekklinikát adományoztak, az el salvadori földrengés után Juha összeszedte a királynőit, rögtönzött egy divatbemutatót, és a lányok saját kezükkel segítettek a földrengés helyszínén a bajba jutottakon. Emellett számos olyan gyermeknek finansziroztak életmentő, vagy az életüket jobbá tévő operációkat, akiknek a szülei ezt nem tudták volna megoldani.

Így vélekedik Julia: "Mindig érdekeltek az emberek gondolatai, kommunikációjuk és az élet mulatságos dolgai. Ha valamire azt mondják, hogy lehetetlen, mindig izgalomba jövök. Azt mondom: tegyük lehetségessé. A kulcs a kommunikáció. Semmi sem lehetetlen." Az év 12 hónapjában az éppen uralkodó Miss Worlddel együtt igyekeznek elmenni a világ minden olyan tájára, ahol úgy érzik, tehetnének valamit az emberi sorsok jobbátételéért, ezt tettek Indiában is, ahol 1000 gyermek ülhetett be iskolapadba, nekik köszönhetően. Soha nem dicsőítették magukat eme tetteik miatt, de csöndben mindig büszkék, és boldogok voltak, hiszen Juha Morley szerint ilyesmit csak jókedvvel lehet véghezvinni. Vége

az oldal tetejére