Hat orvvadász a rács mögött

2002.02.04. 19:12
Kilenc orvvadász ellen folytat nyomozást a rendőrség - derült ki az ORFK sajtótájékoztatóján. A gyanúsítás szerint 300 millió forintos eszmei értéket képviselnek azok a madarak, amelyeket lemészároltak az orvvadászok.
Jelenleg hatan előzetes letartóztatásban vannak, hárman pedig szabadlábon védekeznek abban a baranyai orvvadászattal összefüggő ügyben, amelyben a lefoglalt, elpusztított védett madarak eszmei értéke meghaladja a 300 millió forintot - hangzott el hétfőn az ORFK sajtótájékoztatóján. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy az orvvadászok évente több száz millió forintos kárt okoznak.

Szólt arról is, hogy tavalyelőtt 297 orvvadászattal összefüggő ügyben intézkedett a rendőrség, s 185 személyt gyanúsítottak meg. Az elrendelt nyomozások száma 2001-re 367-re emelkedett, s 239 személyt gyanúsítottak meg. A főkapitány megemlítette, hogy az olasz állampolgárságú gyanúsítottak száma majdnem megtriplázódott, azaz a tavalyelőtti ötről 14-re emelkedett, viszont számuk elenyésző a magyarokéhoz képest.

Orbán Péter hangsúlyozta, hogy az ORFK-án belül működik egy 30 tagú megyei szakreferensi hálózat, tagjai a szakhatóságokkal együtt az illegális vadászatok meghiúsításán és felgöngyölítésén dolgoznak. Az elkövetési módok között a leggyakoribb az, amikor szabályos vadászatnak álcázva védett madarakat fognak be vagy lőnek le. Ez utóbbi esetben például Magyarországon nem engedélyezett és nem gyártott speciális méretű sörétet használnak.

Az orvvadászok alkalmazzák az úgynevezett csalimadaras módszert is, ez viszont komoly technikai felszerelést és felkészülést igényel. A mostanában kirobbant orvvadászattal kapcsolatos ügyekben két Bács-Kiskun megyei vadásztársaság működési jogát függesztette fel a szakhatóság - ismertette a főkapitány. Hozzátette: az orvvadászokkal szembeni hatékonyabb fellépés érdekében jogszabály-módosításra van szükség, amelyhez a rendőrség minden segítséget megad.

Legutóbb egy hete, a rábafüzesi határátkelőnél próbálkozott két olasz állampolgár védett madarak tetemeinek átcsempészésével, értékük megközelítette a 3 millió forintot. Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter január végén arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az elmúlt három év vadászatainak visszamenőleges ellenőrzésére utasította a nemzeti parkokat, de emellett jogszabály-módosítást is kezdeményez az orvvadászat visszaszorítása érdekében. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának a védett madarak pusztításával kapcsolatos eseményeket vizsgáló albizottsága adóhatósági és legfőbb ügyészi vizsgálatot akar kezdeményezni az esetlegesen érintett vadgazdálkodással foglalkozó vadásztársaságok ellen.