Ötmillió forint a gyerekek nyomravezetőjének

2007.10.04. 22:34
A rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre Tóth Paula Valéria és Takács Dominik közelmúltban eltűnt kétéves gyerekek megtalálására. Elképzelhető ugyanis, hogy a gyerekek még életben vannak, vizsgálják továbbá, hogy a két eltűnés között van-e összefüggés. A nyomravezetőnek 5 millió forintot ajánlottak fel.

Az országos rendőrfőkapitány csütörtökön körözési csoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a közelmúltban eltűnt két gyermek felkutatására, mert a rendőrség esélyt lát arra, hogy a gyerekek még életben vannak, és bűncselekmény áldozatai lettek, olvasható a rendőrség honlapján.

A kétéves Tóth Paula Valéria, becenevén Panda, szeptember 4-én dél körül tűnt el Emődről, a Völgy út egyik családi házának udvaráról. A szintén kétéves Takács Dominik augusztus 3-án 13 óra körül a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el.

„A rendőrség kiemelt ügyként kezeli a két gyermek eltűnését. Minden újabb információ hasznos lehet, így különösen indokolt, hogy a lakosság figyelmét is felhívjuk” – olvasható a közleményben. Az országos rendőrfőkapitány így összesen 5 millió forint díjat ajánlott fel az eltűnt gyermekek megtalálójának.

A három nyomozóból álló, most létrehozott csoport a gyerekek felkutatása érdekében elemzi és értékeli az eddig beszerzett adatokat, valamint vizsgálja a két ügy között húzódó párhuzamokat, azonosságokat és azok jelentőségét is.

Tevékenységük független Takács Dominik eltűnése kapcsán kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt az édesanya ellen indított büntetőeljárástól.