Félmillió a sorozatrablóért

2005.05.24. 11:54
Félmillió forintot ajánlott fel a budapesti rendőr-főkapitány annak, aki nyomra vezeti a rendőröket egy háromszoros rablási ügyben. A rablásokat feltehetőleg ugyanaz a férfi követte el a III. kerületében.

Három fegyveres rablást követett el május 5-én kora délután egy egyelőre ismeretlen tettes, alig fél óra alatt. A rabló először a Vasút soron lévő patikába rontott be nem sokkal egy óra előtt, és a dolgozókat fegyverrel megfenyegetve elvitte az üzlet bevételét. Negyed órával később, a Viziorgona utcában egy másik patikát rabolt ki, tíz perccel később pedig a Hatvany Lajos utca egyik élelmiszerüzletét. A három rablással körülbelül 140 ezer forintot zsákmányolt a férfi, személyi sérülés nem történt egyik esetben sem, áll a BRFK keddi közleményében.


Az elkövető fantomképe (BRFK)

Az ismeretlen elkövető 25-30 év körüli, körülbelül 165-170 centiméter magas, enyhén zömök testalkatú, sötét, hullámos hajú, borostás, kissé telt arcú, kerek fejű férfi. A rablások idején fehér, kék, szürke színárnyalatú baseball sapkát és fekete vagy kék keretes, foncsorozott tükrös napszemüveget, világos rövid ujjú pólót, sötétkék farmernadrágot és sportcipőt viselt. Derekán fekete színű övtáska volt. A magyarul, akcentus nélkül beszélt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kéri, hogy aki felismeri az elkövetőt, vagy bármit tud a hollétéről, jelentkezzék az ismert segélyhívó számok valamelyikén. Gergényi Péter egyúttal félmillió forint díjat is felajánlott az ügy nyomravezetőjének.