Téltábornok 72 óráig támadásban

2004.01.05. 16:04
A legtöbb hó a nyugati határszélen esett. Győr-Moson-Sopron megye egyes térségeiben 15-18 centiméter hó hullott. A közlekedés lelassult ugyan, a hótól elzárt település sehol sincs. Szerdáig tart a havas idő.
Az ország nyugati határszélén esett a legtöbb hó. A meteorológiai intézet hétfő déli adatai szerint Győr-Moson-Sopron egyes részein esett a legtöbb, 15-18 centiméternyi. Jelentős havazás volt Vas megyében. A kelet felé húzódó havazás nyomán lelassult a haladás Tolna és Somogy útjain is.

Tolna, Veszprém: havazás kezdődött

Erős havazás kezdődött hétfőn kora délután Veszprém megyében, a hó a Bakonyban és Pápa térségében eléri a 6-7 centiméteres vastagságot. A megyét átszelő 8-as főút Herend és Városlőd térségében havas, másutt hókásás - mondta Soós Csaba. Közlése szerint hónedves a Veszprém-Pápa és a Veszprém-Győr közötti útszakasz is. A megye útjain 22 hóeltakarító gép dolgozik.

Tolna megye egész területén intenzív havazás kezdődött, északon, Tamási környékén már két-három centiméteres hó borítja az utakat, a közútkezelő 12 őrjáratos gépkocsiját munkába állították, sózzák a főútvonalakat. Juhász István közölte, hogy a megyében minden út járható, nincs fennakadás a közlekedésben. A mellékutakat, emelkedőket egyelőre salakkal szórják. Elmondta: egyelőre nem kritikus a helyzet, a hőmérséklet ugyanis fagypont alatt van, szél viszont nincs, így nem várható hófúvás. A hótakaró azonban feltehetően megmarad.

Átlós hóvonal

"A hóvonal átlósan szelte át Vas megyét" - tudta meg az Index Szakács Istvántól, a megyei közútkezelő ügyeletesétől. A megye északi, Győr-Moson-Sopron megyével határos részén hét centiméter hó esett, délen pedig van olyan térség, ahol egyetlen centiméter sem. A reggel kezdődött intenzív havazás egy óra után állt el. Az ügyeletes elmondta még, hogy a megyére vonatkozó előrejelzések szerint az elkövetkező órákban újabb havazás már nem lesz, a szél viszont feltámadhat, ami hófúvásokat okozhat a megye északi részén.

Hetvenkét óra tél
"Igazi tél várható a következő napokban" - nyilatkozta az Indexnek Németh Lajos meteorológus. Szerdáig sokfelé várható ismétlődő havazás, a hőmérséklet napközben is fagypont alatt marad. A nyugati országrészben a szél megélénkülhet, ami hófúvásokat okozhat. Szerda után enyhül az idő, a havazást havas eső, ónos eső, a déli országrészben eső váltja fel.

Tojásszállító az árokban

Csúszósakká váltak a havazás miatt Győr-Moson-Sopron megye útjai, emiatt több kisebb koccanás, árokba csúszás történt - közölte az MTI-vel hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Két kamion és egy személygépkocsi ütközött össze a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton Csorna térségében. Farádnál egy tojásszállító autó borult az árokba. Az M1-es autópálya Győr és Hegyeshalom közti szakaszán több külföldi és egy magyar rendszámú kocsi hagyta el a pályát és az árokban landolt. Személyi sérülés egyik esetben sem történt - mondta Kiss Imréné őrnagy.

A megyei közútkezelő kht. ügyeletén elmondták: a főutak burkolata hókásás, latyakos, a mellékutak havasak. A közútkezelő 22 gépe tisztítja az utakat, a reggeli órákig 240 tonna sót szórtak ki.

Síkosságmentesítő vásárolható

"Egy óra után már csak gyengén havazott Pest megyében" - mondja Balogh József, a közútkezelő ügyeletese. A hóréteg maximális vastagsága egy-két centiméter. Változó számú, - harminc-harmincöt-negyven - munkagép van kint az utakon. Kritikus hóhelyzet esetén hetven gépet tudnának mozgósítani, erre viszont valószínűleg nem lesz szükség. A megyei meteorológiai előrejelzés szerint sem újabb havazás, sem nagyobb erejű szél nem várható.

Budapesten délelőtt 9 óra előtt tíz perccel kezdődött havazás. "Hatvan téli célgéppel, elsősorban a hegyi és a fővárosból kivezető utakon, megkezdtük a síkosságmentesítést" - tájékoztatta az Indexet Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. szóvivője, aki a magánházak tulajdonosait, a házkezelőségeket arra kéri, hogy a balesetek elkerülése érdekében szórják a járdát. Hóeltakarítási eszközöket és síkosságmentesítő anyagokat az FKF Rt. hulladékudvaraiban és közönségszolgálati irodáiban lehet vásárolni.