Jó erkölcsbe ütközik Tocsik szerződése

2002.10.22. 12:10
Nem ütközik jogszabályokba az a szerződés, amit Tocsik Márta kötött az ÁPV Rt.-vel - döntött kedden a Legfelsőbb Bíróság. A bírói testület ugyanakkor megállapította, hogy a jó erkölcsbe ütközik a megállapodás a kiemelkedően magas sikerdíj miatt. Emiatt az LB visszautalta az ügyet, az első fokon eljáró Fővárosi Bíróságra, amely azt hivatott eldönteni, mekkora az az összeg, ami jár a munkáért Tocsik Mártának.
A Legfelsőbb Bíróság kedden kihírdetett ítéletében kimondta, hogy az ÁPV Rt. illetve Tocsik Márta között kötött szerződés nem ütközik jogszabályokba. Ellenben a jó erkölcsbe igen, a 800 milliós szerződési díj ugyanis az akkori viszonyok között kiemelkedően magas összegnek számított. A Legfőbb Ügyészség (LÜ) az alperes ÁPV Rt., illetve Tocsik Márta között 1996-ban kötött szerződések semmisségének kimondását és a 804 millió forintos sikerdíj kamatokkal együtt történő visszafizetését kérte.

A Legfelsőbb Bíróság mai döntésével jogerőre emelkedett az ügy azon része, miszerint nem törvényellenes a szerződés, de a jó erkölcsre vonatkozó része visszakerül a Fővárosi Bírósághoz. Itt várhatóan hosszú bizonyítási eljárás után döntenek újra első fokon arról, hogy mi az az összeg, ami az elvégzett munkáért jár a jogásznőnek.

Tocsik Márta jogi képviselője a tárgyalás után úgy nyilatkozott, hogy az ítélet írásba foglalása után megfontolja a felülvizsgálati kérelem benyújtását.

Márciusban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt 4 év letöltendő börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság Tocsik Mártát, akit egyúttal öt évre eltiltott a közügyek gyakorlásától és bűnügyi zár alatt lévő vagyonából 640 milliós vagyonelkobzást rendelt el.