Egy magyar is meghalt a törökországi robbanásban

2006.06.26. 11:20
Négy ember, köztük egy magyar is meghalt abban a robbanásban, amely Manavgatban, a török Riviéra egyik kedvelt üdülőhelyén történt egy étteremben. A huszonöt sérült között van négy vagy öt magyar is, köztük egy 15 éves lány és egy fiú is, akiket súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Egyelőre nem tudni, hogy terrorcselekmény történt-e, vagy csak egy gázpalack robbant fel.

Van magyar áldozata a törökországi Manavgat vízesésnél történt robbanásnak - erősítette meg a korábbi értesüléseket Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője hétfőn az MTI-nek. Egyelőre nem tudni pontosan, mi okozta a török Riviéra egyik kedvelt üdülőhelyének éttermében azt a robbanást, amelyben három turista és egy török állampolgár vesztette életét, huszonöten pedig megsebesültek.

A 25 sebesült közül további négyen vagy öten szintén magyarok - írta közleményében a külügyi szóvivő az antalyai rendőrségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva. Hozzátette: a sebesültek egyikét megműtötték, állapota stabil. Polgár Viktor közölte azt is, hogy a magyar konzul, Torma Tamás délután érkezik Antalyába.

Kedvelt üdülőhely

A detonáció az Antalyától 100 kilométerre keletre fekvő Manavgatban történt vasárnap délután, helyi idő szerint 17.10 körül az ottani vízesés közelében, amely a turisták kedvelt célpontja.

A SkyTürk televízió azt jelentette, hogy a robbanás a vízesés közelében egy vendéglő konyhájában történt. Egyes sajtóorgánumok szerint nem zárható ki a szándékos robbantás, amely a helyszínen lévő újságírók ellen irányult - áll a külügyi tárca közleményében.

Mint Fikret Dayioglu helyi kormányzó írásos közleményében bejelentette: a halálos áldozatok között van egy orosz, egy norvég és egy magyar állampolgár, valamint egy török pincér.

A kormányzó ezzel pontosította korábbi közleményét, amelyben még két orosz halálos áldozatról volt szó.

A magyar nagykövetség megerősített információi szerint a robbanásban súlyosan megsérült egy 15 éves magyar lány, akit a nyakán sebesített meg egy fém- vagy valamilyen más tárgy.

A lányt kórházban ápolják, meg fogják operálni, édesanyja mellette van. A többi magyar sérült személyazonosságát eddig nem sikerült a nagykövetségnek megszerezni, de ők valószínűleg csak könnyebben sebesültek meg.

Egy fiú is megsérült

Egy 15 éves magyar fiú is megsérült a törökországi Anatalya közelében történt robbanásnál - közölte az MTI-vel a gyerek itthon tartózkodó édesanyja hétfőn reggel.

A fiú a vasárnap délután bekövetkezett robbanásnál egy közeli étteremben volt, a hátába több szilánk fúródott, ezeket később egy kórházban eltávolították, a gyerek jól van - számolt be az édesanya, aki telefonon beszélt a fiával. Mint mondta, a gyerek látta, amint a robbanás után egy magyar férfi összeesett, majd a fiú a többiekkel menekült a helyszínről.

A magyar gyerek édesapjával egy utazási iroda szervezésében nyaralt a török Riviérán. A manavgati vízeséshez, amelynek közelében a robbanás történt, apja egyik barátja kíséretében indult egy csoporttal, az apa a szállodában maradt.

Az anya arról is beszámolt, hogy fiát még két napig megfigyelés alatt tartják a kórházban, utána jönnek haza, így hazajövetelük egybeesik az eredeti menetrenddel, hiszen csütörtökig tartott volna a nyaralás.

Gázpalack vagy pokolgép?

A magyar nagykövetség állandó kapcsolatban van a rendőrséggel, és folytatja a lehetséges kórházak felkeresését, esetleges további magyar sérültek után kutatva.

Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy robbanás vagy robbantás történt-e Manavgatban - erősítette meg a korábbi hírügynökségi értesüléseket Torma Tamás. Korábbi hírek szerint elképzelhető, hogy egy gázpalack robbant fel.

A CNN Türk jelentése szerint a helyszínre tűzszerészek is érkeztek, hogy megvizsgálják, esetleg nem pokolgép robbant-e fel.

Kurd gerillák, akik a törökországi kurd területek autonómiájáért 1984 óta fegyveres harcot folytatnak, az utóbbi időben több merénylet elkövetését vállalták magukra, és ismételten fogadkoztak, hogy támadásaik célpontjává veszik a török idegenforgalmi létesítményeket.