Ártatlannak tartják magukat a 'zálogházi rablók'

2004.03.10. 11:31
A vádirat ismertetésével és az elsőrendű vádlott meghallgatásával megkezdődött a zálogházi sorozatrablással vádolt Horváth Szilárd és két társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint a több mint egytucatnyi fegyveres rablás alkalmával összesen csaknem négyszázmilliót zsákmányolt a rablóbanda.
Nem ismerték el bűnösségüket a szerdán kezdődött büntetőperben a "zálogházi rablókként" ismertté vált vádlottak. Varga László, Gombos László és Horváth Szilárd a vád szerint mintegy tizenöt zálogházat és postahivatalt rabolt ki. A különösen nagy értékre elkövetett, társtettesként, bűnszövetségben megvalósított fegyveres rablásokon túl Horváth Szilárdot aljas indokból elkövetett emberöléssel is vádolja a Fővárosi Főügyészség.

Bűnszövetségben

A hatalmas terjedelmű vádirat tartalmi ismertetése során elhangzott: Varga László, Gombos László, Horváth Szilárd és a jelenleg is körözés alatt álló Farkas Róbert börtönbüntetésük idején kötött ismeretséget. Gombos László 2000 novemberében megszökött a szegedi börtönből, későbbi társai különböző időpontokban büntetésük letelte után szabadultak. Varga László két ismeretlen társával két sikertelennek mondható rablást hajtott végre, ezek után állapodtak meg Gombos Lászlóval, Horváth Szilárddal és Farkas Róberttel, hogy közösen, szervezetten, jól kitervelten fegyveres rablásokat követnek el.

A séma minden esetben ugyanaz volt: hárman különféle álcázásban - parókában, símaszkban - behatoltak a kiszemelt postahivatalba vagy zálogházba, lefegyverezték a biztonsági őrt, és földre parancsoltak mindenkit. Ketten megszerezték a pénzt és az ékszereket, fegyverrel (pisztolyokkal és Scorpio típusú gépfegyverekkel) kényszerítve az alkalmazottakat a trezorok, páncélszekrények kinyitására, eközben a harmadik társ sakkban tartotta a megfélemlített munkatársakat, ügyfeleket. A rablás alatt az épület előtt járó motorú autóval várakozott mindig a negyedik bűntárs. A menekülésre használt kocsi minden esetben lopott volt, az akciók végén mindig maguk mögött hagyták, őrölt borssal szórva be az utasteret a keresőkutyák ellen. Az egymás közötti kapcsolattartásra külön mobiltelefonokat tartottak, ezeket időnként lecserélték.

A tételesen ismertetett rablások hosszú listája szerint a rablók 2001-ben a fővároson kívül megfordultak Gyöngyösön, Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Oroszlányban, Karcagon, Debrecenben, és Miskolcon is. A tizenöt fegyveres rablással mintegy négyszázmillió forintnyi ékszerre és készpénzre tettek szert. A miskolci rablás után csaknem elkapták kettejüket, az autós üldözés és lövöldözés végén azonban csak Gombos Lászlót tudták elfogni a rendőrök.

Aljas indokból

A vádiratból az is kiderült, hogy 2001 augusztusában egy budapesti szórakozóhelyen szóváltásba, majd verekedésbe keveredett Horváth Szilárd. A konfliktus végére egy halálos pisztolylövéssel tett pontot a később a móri bankrablással is összefüggésbe hozott férfi.

Az ügyészség a vádlottakat visszaeső elkövetőként, különösen nagy értékre elkövetett, társtettesként, bűnszövetségben, fegyveresen megvalósított sokrendbeli rablással, okirathamisítással vádolja, Horváth Szilárd ellen mindemellett aljas indokból elkövetett emberölés, hivatalos személy elleni emberölési kísérlet miatt is folyik majd az előreláthatólag hónapokig elhúzódó per. A vád ismertetése után a vádlottak úgy nyilatkoztak, nem ismerik el az ellenük felhozott vádakat, ők nem követték el a nekik felrótt bűncselekményeket, majd Varga László elsőrendű vádlott kikérdezésével folytatódott a tárgyalássorozat első napja.