Romániának nem kell a román–magyar közalapítvány
További Külföld cikkek
- Éhségsztrájkba kezdhetett a börtönben Hegyi-Karabah korábbi vezetője
- Párizsban azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja magát
- Újabb országban okoztak áradást a heves esőzések, többen meghaltak
- Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump bírósági tárgyalása közben
- Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért
A román kabinet visszalépett annak az egyezménynek az életbeléptetésétől, amelyet a Gozsdu-ügy részleges rendezésére kötöttek a tavaly októberi román–magyar közös kormányülésen.
Különösen a jobboldali Demokrata Párt fellépése tűnik meglepőnek, ugyanis kormányzó párt létére "kezdte fúrni" a magyarokkal kötött kompromisszumos megállapodást. A román kormány a héten végül visszavonta a román fiatalokat segítő, a román kulturális életet támogató jogszabályt.
A román kormány visszakozik
Az októberi közös kormányülés egyik lényegi eredménye a Gozsdu-ügy részleges rendezése volt. Ez az eredmény látszik most elenyészni: az MTI jelentése szerint a román külügyminisztérium bejelentette, hogy arra kéri a parlament házbizottságát, vonja vissza a román–magyar Gozsdu Közalapítványt létrehozó egyezmény ratifikálásáról szóló sürgősségi rendeletet. A ratifikáció egyelőre tehát elmarad, a kabinet most közvitára szeretné bocsátani az ügyet. A rendelet szövegét a magyar országgyűlés már novemberben elfogadta.
A bukaresti képviselőház jogi bizottsága elutasításra javasolta a dokumentumot. A testület plenáris ülése a múlt héten azért halasztotta el a rendelet megvitatását, mert átminősítette azt a "különlegesen összetett jogszabályok" kategóriájába.
A magyar kormány gesztust tett
A román–magyar kormányülésen a magyar kormány kifejezetten gesztusértékű lépésnek szánta a Gozsdu Manó szellemi örökségét továbbvivő, a magyarországi románság kulturális életét segítő közalapítvány felállítását.
A macedoromán Gozsdu család az 1700-as években Albániából került Lengyelországba, majd Magyarországra. Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) Nagyváradon született 1802-ben, mindig románnak tartotta magát (bár voltak elmagyarosodott rokonai is), sokat tett a román kultúráért és nevelésügyért. 1826-ban, elsőként az itthoni jogászok közül, latin helyett magyar nyelvű keresetlevelet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz (erről Berényi Mária egyik tanulmánya emlékezik meg).
Gozsdu a magyar nyelvet nemcsak a közigazgatásban próbálta terjeszteni, hanem az ortodox gyülekezetben is. A görög és román közös pesti egyházi szervezetben például ő szerkesztette először magyarul az addig németül vezetett jegyzőkönyveket. Gozsdu 1848-ban a Batthyány-kormányt támogató nyilatkozatot írt alá.
A Habsburgok a szabadságharc leverése után magas pozíciót ajánlottak neki, de ő nem fogadta el azt. Csak az 1860-as országgyűlés idején vállalta a főrendiház jegyzőjének tisztét. Ekkoriban is jó viszonyt ápolt Gozsdu Deák Ferenccel, a Habsburgokkal szemben mérsékeltebben ellenzéki magyar államférfival. 1865-ben Bihar megyében országgyűlési képviselővé választották. A kiegyezés után, már halálos betegen, a legfőbb ítélőszék bírája volt pár hónapig. Román oldalon sokan renegátnak (túlzottan magyarbarátnak) tartották.
Az alapítvány ügétől egyébként teljesen eltér a Gozsdu-vagyon ügye, amelyről több nemzetközi egyezmény és magyar jogszabály rendelkezett. A vagyonjogi vitában Románia egyszer már le is mondott minden anyagi követelésről, a rendszerváltás után Magyarország pénzügyi kárpótlást, és a pesti Holló utcában ingatlant is adott a román ortodox egyháznak.
Széleskörű egyetértés kéne
A konfliktus gerjesztésében érdekelt romániai csoportok összemossák a közös alapítvány ügyét azzal a vitával, amely a Gozsdu-vagyon tulajdonjoga körül zajlott, írja az erdélyi Krónika című lap (ennek a vitának az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint nincs már jogi alapja). A közös magyar–román alapítványt új, önálló jogi személyiségként képzelik el a felek, amelynek semmi köze sincs Gozsdu Manó hagyatékához – ez a hagyaték először a magyar állam tulajdonából önkormányzati kézbe ment át, végül onnan privatizálták –, attól függetlenül, a két állam által paritásos alapon biztosított források felhasználásával működne.
A hivatalos indoklás szerint a bukaresti külügyminisztérium arra hivatkozva szánta el magát a közvitára, hogy „széles körű egyetértés alakuljon ki a Gozsdu Közalapítvány létrehozása kapcsán a politikai erők és a civil szféra között, ugyanakkor Gozsdu Manó végrendeletének betartását is biztosítani kívánják”.
Álom hárommilliárd euróról
Ezen az úgynevezett közvitán a bukaresti parlament tagjai, a román ortodox egyház, a Román Akadémia, a sajtó és a civil szervezetek képviselői vennének részt. Mind az ortodox egyház, mind a Román Akadémia ellenzi a közalapítvány létrehozását. Amiatt aggódnak, hogy a román–magyar kormányközi egyezmény érvénybe lépésével a nagyszebeni Gozsdu-alapítvány elesne a budapesti Gozsdu-vagyon visszakövetelésének jogától. Ezt a vagyont a román szakértők hárommilliárd eurósra értékelik.
Kölcsönös lemondás
A Gozsdu-vitában Magyarországnak 1953-ig nehezen volt védhető az álláspontja, addig ugyanis egy 1937-es egyezmény meg az 1920-as trianoni békeszerződés volt érvényben, és ezek szerint át kellett volna adni Romániának az alapítvány vagyonát.
Magyarország a Horthy-rezsim idején előbb húzta-halasztotta az átadást, a 37-es egyezményt pedig elmosta a második világháború. A háború után a kommunista vezetés államosította a Gozsdu-vagyont. 1953-ban aztán mindkét ország kölcsönösen lemondott az egymással szemben támasztott igényeiről, ezzel a Gozsdu-vita a magyar álláspont szerint lezárult.
Ettől függetlenül a Király, a Dob és a Holló utcában lévő, egykor Gozsdu Manó vagyonát képező pesti ingatlanok államosításáért a román ortodox egyház az 1989-es rendszerváltás után kárpótlást kapott.
Román belügy
Diplomáciai forrásból úgy tudjuk, hogy hazánk nem tekinti a ratifikáció leállításának azt, hogy társadalmi vitát kezdeményez a román kormány a magyar–román Gozsdu Közalapítvány ügyében. Budapest ezt román belügynek tekinti, és mint ilyet, nem kívánja kommentálni.
A magyar diplomácia arra számít, hogy mielőbb eredményesen lezárul a ratifikációs folyamat, hatályba lép a két kormány megállapodása, mert csak ezután alakulhat meg, nyerhet bírósági bejegyzést és kezdheti meg érdemi tevékenységét a közalapítvány.
1977 óta, Kádár János látványos sikertelensége óta a magyar politika újra és újra próbál eredményeket elérni a romániai magyar kisebbségek ügyében. Grósz Károlynak nem sikerült Ceausescu politikáját befolyásolnia, a romániai falurombolást nem a magyar diplomácia állíttatta le a nyolcvanas években, hanem a romániai hatalomváltás.
Később Medgyessy Péter, az erdélyi kötődésű miniszterelnök tett pár gesztust Nastase román kormányfőnek, amiért mindkét politikust éles bírálatok érték a hazájában (Különösen nagy botrányt okozott a Románia egyesítését együtt ünneplő két politikus találkozója). Ezután tavaly októberben tűnt stratégiai jelentőségűnek a magyar és a román kormány közös tanácskozása, ami már Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődött, ám amelynek most szintén elenyészni látszanak az eredményei.
Más taktika sem vált be: Orbán Viktor 2001-ben szenvedett vereséget, ő ugyanis nem akart megegyezni a románokkal a kedvezménytörvényről, de nemzetközi nyomásra öt évvel ezelőtt Bukarestben kénytelen volt visszavonni számos intézkedését. (Magyar Bálint, aki a mai kormány tagjaként tapasztalhatja a Bukaresttel való megegyezés nehézségeit, 2001-ben még így fogalmazott: „A magyar külpolitikát utoljára a Grósz-Ceausescu találkozón érte hasonló megalázó vereség.”)