Új vezérigazgató az Oroszország Zrt. élén

Oroszországgal kapcsolatban egy dolog nem kérdés. Március 2-án nagy többséggel Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettest választják Vlagyimir Putyin utódjának az elnöki székben. Minden mással kapcsolatban csak kérdések vannak, válaszok helyett legfeljebb csak találgatni lehet. Mégis kísérletet teszünk néhány felmerülő kérdés megválaszolására.

Kezdjük rögtön azzal, hogy mi is Oroszország.

Stabil elnöki hatalom

Oroszország a Freedom House értékelése szerint nem szabad állam, mi több, az osztályzatok alapján stabilizálódott autokrácia, ahol a politikai és a polgári szabadságjogok sem érvényesülnek. A szervezet hétfokú skáláján (ahol az 1-es a legjobb, a 7-es a legrosszabb érték) Oroszország a politikai jogokra 6-ost, a polgári szabadságjogokra 5-öst kapott.

Hogy ki nyomja el Oroszországot? Az egyszerű válasz az, hogy az elnök. Borisz Jelcinnek a parlament 1993-as szétlövetése után kieszközölt alkotmányreformja teremtette meg az elnöki túlhatalom feltételrendszerét, aztán az 1996-os választások előtt az akkori oligarchák segítségével stabilizálta is. Gereben Ágnes Oroszország-szakértő szerint az azóta már külföldre menekült Borisz Berezovszkij és a most Szibériában raboskodó Mihail Hodorkovszkij támogatása nélkül aligha nyerhetett volna választást a négyszázalékos (!) népszerűségű Jelcin. A hatalmat azóta semmi sem fenyegette.

Az egyeduralmat Putyin 2007-es választójogi reformja tette teljessé. Az új szabályozás értelmében ugyanis a parlamenti választásokon csak olyan pártok indulhatnak, amelyek a 89 oroszországi régió legalább felében jelen vannak, és legalább ötvenezer tagjuk van. A pártok nem köthetnek választási szövetségeket, nem támogathatják más pártok jelöltjeit. A parlamentbe csak azok a pártok juthatnak be, amelyek legalább hét százalékot szereznek.

Három nagy klán

De az elnök nincs egyedül a hatalomban. Jelcin idején az oligarchák, Putyin alatt a volt csekisták és az erőszakszervezetek veteránjai, a szilovikik alkotják a hatalom belső körét. Az elemzések szerint a KGB-sek jelöltje Szergej Ivanov volt hadügyminiszter, első miniszterelnök-helyettes volt, kvázi vele szemben esett végül a civil Medvegyevre az elnök választása utódja kijelölésekor. Gereben szerint ez csak porhintés. Medvegyev, Putyin pétervári barátja már a 90-es évek elején, a Putyin-klán eredeti tőkefelhalmozásának idején a KGB-s cégbirodalom ügyeit intézte ügyvédként.

Kiválasztását mégis az indokolja, hogy Nyugaton eladhatóbb egy volt KGB-s tábornoknál. Gereben szerint ezt az arculatot szolgálják azok a nyilatkozatai is, amelyekben az orosz egyeduralomra kitalált "szuverén", illetve "irányított demokrácia" fogalmakat "nem ideálisnak" nevezte. Egy másik ellenzékieskedő nyilatkozatában politikailag és gazdaságilag is kártékonynak nevezte Mihail Hodorkovszkij 2003 őszi letartóztatását.

Ezzel el is érkeztünk a következő kérdésig: békés lesz-e az átmenet? A felszínen biztosan, de a háttércsatározások zaja már az amúgy szigorúan ellenőrzött orosz sajtón is átszűrődik. A Moszkvában élő amerikai újságíró, Mark Ames kiváló tavalyi elemzése szerint három nagy klán harcol a hatalomért: az elnöki adminisztráció helyettes vezetője, Igor Szecsin köré gyűlt FSZB-sek; a Putyin által létrehozott párhuzamos titkosszolgálatot - a Szövetségi Drogügyi Irodát - vezető Viktor Cserkeszov környezete és a most távozó Putyin saját klánja.

Medvegyev Cserkeszovék embere, Hodorkovszkijjal kapcsolatos kijelentése pedig egyértelműen a másik klán vezére, Szecsin ellen irányult. Hodorkovszkij letartóztatásának a fő nyertese ugyanis Szecsin volt: az általa irányított Rosznyefty kapta meg az újraállamosított Jukosz olajvállalatot.

Pozícióharc a cégvezetésben

Belharcok tehát vannak, de voltak is, e tekintetben nincs változás. Olyan ez, mint amikor egy nagy részvénytársaság vezetői egymással harcolnak a pozíciókért. A gazdasági hasonlat nem a saját ötletünk. Ahogy egy másik Moszkvában élő amerikai újságíró, Sean Guillory írja az Exile-ban megjelent elemzésében, maga Putyin is leginkább a szűk baráti kör családi vállalkozásaként működtetett Oroszország vezérigazgatójaként határozható meg.

Így vélekedik egy magyar Oroszország-szakértő, Póti László is a Nemzet és Biztonság című folyóirat első számában is: "Valójában Oroszországot a »Kreml Vállalat« irányítja, amlyeben Putyin a vezérigazgató, az igazgatótanácsban pedig a KGB-veteránok és az ún. péretvári kör tagjai (Putyin volt évfolyamtársai, kollégái) vesznek részt."

Bizánc egyedüli örököse

Hogy mi lesz Oroszországgal a hatalomváltás, a vezérigazgatócsere után? Kezdjük azzal, amit Vladimir Socor nyilatkozott lapunknak januárban. "Furcsa gondolat azt képzelni, hogy Oroszország a kultúrájával és múltjával Európa része lenne." Socor mondata kisebb vihart kavart a hazai ruszofil közegben.

Pedig Oroszországot a Kreml pártja, az Egységes Oroszország jellemzi programjában "a világcivilizációk egyikeként", ezzel is hangsúlyozva a Nyugattól való eltéréseket. És erre utal az az orosz televíziókban nemrég bemutatott film, amiben Putyin személyi papja magyarázza át a történelmet, és mutatja be Moszkvát Bizánc egyedüli örököseként, Európát meg az igaz ortodoxia esküdt ellenségeként. Lehet, hogy Oroszország valaha Európa része volt, de már nem akar az lenni.

És konfrontációra készül. Ezt jelzi az amerikai rakétapajzs ügyében képviselt álláspontja is. Az amerikaiak tíz rakétaelhárító rakétát akarnak Lengyelországba telepíteni. A rakéták száma is mutatja, hogy ezek nem a több ezer atomtöltettel és rakétával rendelkező Oroszország, hanem az arzenálját csak most építgető Irán ellen védenék Európát, Moszkva mégis elégséges indoknak tartja a tervet ahhoz, hogy támadó fegyvereinek Európára irányításával és a haderőkorlátozások felmondásával fenyegetőzzön.

Közben ők maguk fegyverekkel látják el Kínát, és rajta keresztül a fél világot Irántól Szudánig.

Persze, mást nem nagyon tehetnek. Hiába könyvelhetett el Oroszország az olajárak felfutásának köszönhetően az elmúlt nyolc évben 750 milliárd dollárt, a fegyveriparon kívül nincs mibe beruházniuk. A pénz egy részét amúgy Medvegyev felépítésére költötték, bár a meghirdetett négy nagy program - a lakásépítés, az oktatási reform, a gazdák támogatása és az egészségügyi reform - eredményei eddig nem látszanak. Hacsak nem azt értik oktatási reform alatt, hogy a történelemkönyveket nacionalista, a sztálinizmust mosdató irományokra cserélték.

Fogyik az orosz

Azaz itt állunk egy olyan Oroszországgal, amit pillanatnyilag felvet a pénz, tele van fegyverekkel, de gazdaságában nincs jele a szerkezetváltásnak, a lakossága pedig gyorsuló üremben, most már évi hétszázezer fővel csökken (Oroszország lakossága a függetlenné váláskor 148 millió volt, most 143 millió), A demográfiai helyzet annyira súlyos, hogy az Egységes Oroszország legfőbb programpontja a "nép megóvása".

Az ország lakossága csökkenésének jelenlegi tendenciája közvetlenül fenyegeti a szuverenitást és az államiságot. Ennek ellenére a fiatalok szaporodásra buzdításán, a kardcsörtetésen és az egykori gyarmatbirodalom feletti politikai-gazdasági ellenőrzés visszaszerzésére, az EU megosztására tett kísérleteken túl nem látni, milyen választ kíván adni az ország a jövő kihívásaira. Nem állítjuk, hogy Oroszország ötven éven belül széthullik, de ha mégis, azt jó eséllyel kezével a rakétaindító gombon teszi majd.

És Putyinnal mi lesz? Erre talán senki sem tudja a választ. Az elnök jó előre bejelentette igényét a miniszterelnökségre, ami csak azért furcsa, mert eddig a jó elnök, gonosz miniszterelnök séma szerint játszódtak le a dolgok az országban. A kettős hatalomgyakorlásra volt ugyan példa az orosz-szovjet történelemben - Sztálin irányította Buharinnal közösen az országot Trockij kigolyózása után -, de a történelmi hagyományok szerint a hatalom megosztása teljesen idegen Oroszországtól.

De legalább erre a kérdésre hamarosan választ kapunk.