Külföld

Elfogták az al-Kaida egyik fő terroristáját

2002. szeptember 14., szombat 13:26

A szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatos nyomozás eddigi legnagyobb eredményeként a pakisztáni hatóságok letartóztatták Ramzi bin al Sibet, az al-Kaida egyik legfontosabb terroristáját. Az amerikai hatóságok szerint a géprablók vezérének tartott Mohammed Atta csoportjához tartozó terrorista lett volna a tervek szerint a huszadik géprabló. Bin al Sib azonban nem kapott amerikai vízumot, így csak összekötője volt a csoportnak.

Letartóztatták az egyik legkeresettebb al-Kaida terroristát Pakisztánban - írja a CNN amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. Ramzi bin al Sib egyik az al-Dzsazíra televízión levetített nyilatkozatában maga számolt be szerepéről a szeptember 11-i terrortámadások előkészítésében. Az amerikai hatóságok véleménye szerint bin al Sib lett volna az úgynevezett huszadik géprabló.

A huszadik géprabló

A World Trade Centerbe és a Pentagonba vezetett három repülőt gépenként öt eltérítő foglalta el, a Pennsylvaniában mezőre zuhant negyedik gépen azonban csak négy eltérítő tartózkodott. Az amerikai hatóságok korábban a terrortámadásokkal kapcsolatban a mai napig egyedüliként bíróság elé állított Zacarias Mouissaouit vádolták azzal, hogy ő lett volna az ötödik terrorista a gépen. bin al Sib azért nem vehetett részt az akcióban, mert nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba.

A jemeni származású bin al Sib Mohammed Atta, a gépeltérítők vezetőjének hamburgi csoportjához tartozott, egy időben Atta szobatársa volt. Az amerikai hatóságok szerint legalább egyszer pénzt is küldött két későbbi gépeltérítőnek - írja a CNN. Bin al Sib volt az első, akivel Atta kódolt telefonüzenetben közölte a merényletek tervezett időpontját. A terrorista ellen idén januárban adott ki körözést az amerikai kormányzat, John Ashcroft egyenesen az egyik legkeresettebb al-Kaida tagnak nevezte bin al Sibet. A terroristát már egy szeptember 11. után elkövetett merénylettel, egy tunéziai zsinagóga elleni támadással is összefüggésbe hozták.

Tűzharc a terroristákkal

Bin al Sibet a pakisztáni hatóságok fogták el szerdai nagyszabású akciójuk során. Egy besúgó jelentése alapján, az FBI és a CIA ügynökeivel együttműködve a pakisztáni rendőrség több rajtaütés során 10 al-Kaida terroristát fogott el - mondta el a CNN-nek Pervez Musarraf pakisztáni államfő. Az egyik rajtaütés után többórás tűzharc alakult ki terroristák és a rendőrök között. Eddig négyszáznál is több gyanúsítottat tartóztattak le, a hatóságok szerint azonban bin al Sib elfogása a legnagyobb eredmény.

hirdetés

N; N;
hirdetés