ptortenetek

A nemesvidi diák-önkormányzati keresztapaságunk...

2001. 05. 24., 20:32 | Frissítve: 2001. május 24., csütörtök 20:48

Évekkel ezelőtt hivatalos levélben fordult hozzánk Árvai Tibor, Nemesvid, somogyi kisközség polgármestere, hogy vállaljuk el a helyi általános iskolai diák-önkormányzat keresztapaságát.

A történet 1943. november 5.-én kezdődött, amikor a falu határában, a háború egyik légiharca közben, találatot kapott és lezuhant Hóy Tibor szakaszvezető, Puma pilóta repülőgépe. A tragikus eseményt a történelem számára feljegyezte a helyi közjegyzőség és plébánia. Az idők során a történet szálai felszínre kerültek. Az életét vesztett pilóta húga Szőcs Józsefné, Hóy Edit karöltve Árvai Tiborral, a Magyar Veterán Repülő Szövetség közelmúltban elhunyt elnöke, Tobak Tibor révén eljutottak repülőszázadunkhoz.

A névadó ünnepséget a nemesvidi kisiskola udvarán felállított emlékmű mellett elmondott emlékszavak és a koszorúzás pecsételte meg. Az ünnepség fényét egy Hóy Tibor életéről szóló vitrin és a diákok, azóta is minden évben rendszeresen megtartott, sportvetélkedője emelte.

Azóta a kapcsolattartásunk folyamatos, a meglehetősen nagy távolságot legyőzi a Puma-eszmeiség továbbvitele, a kialakult családias kapcsolat és barátság, melyekhez megfelelő fórumot nyújtanak a falunapok és a Kecskeméten megrendezett repülőnapok.

hirdetés
hirdetés