Ötven év után újra a csúcson

Utoljára az ötvenes évek elején-közepén emlegették ennyiszer, és persze dicsérőleg, fennen magasztalva a város, és a város híressége, a Vasmű nevét. Akkoriban azonban más idők jártak, a sztálinvárosi kohó a magyar iparfejlődés első számú szimbólumaként, és persze a Nagy Vezér dicsőségének hirdetőjeként élt a köztudatban. A "vas és acél országa" cél mára már csak a történelemkönyvekben, és egyes parlamenti felszólalásokban található, de az újvárosi (hol van már Sztalin elvtárs?) vasmű dacolt a történelemmel. Sőt! Teljesen érthetetlen okokból nyereséges (Ózd, Diósgyőr, Csepel: osztály, vigyázz!), és még arra is futja a büdzséből, hogy támogassák a város sportját.

Az Acélbikák uralják a hazai pontvadászatot

És nem is akárhogy. A jégkorongozók már évek óta a magyar bajnokság legjobbjai, bár néha a szomszédvár Alba eltángálja őket, két éve retteg Európa kézilabda-társadalma a KEK és BEK győztes női csapattól, idén már a fiúk is megmutatták oroszlánkörmeiket, és erre most jönnek a focisták.

Tököliék az első fordulóban még kikaptak Debrecenben, azóta viszont képtelenek veszíteni, s egyenletes teljesítményt nyújtva, imponáló magabiztossággal nyerték az utolsó igazán profi bajnokságot (jövőre újra szimpla NB I. - még az az egyes is erős...). Nem ők tehetnek róla, hogy a cím annyit ér, amennyit: a magyar bajnok európai megítélése olyan, amilyen. De ez nem a vasgyáriak bűne.

A PNB utolsó bajnokai

A magyar labdarúgást jelenleg a pénztelenségtől fulladozó, gimnazistákkal kiálló csapatok, a szövetségből bohócot csináló futballkalandorok, eltünedező légiósok és a focit kizárólag botrányaikkal hírbe hozó szurkolók jellemzik leginkább. Újvárosban másképp van. A gyár pénzt ad, ezért eredményt követel. Legyen az jégkorong, kézilabda, foci vagy amatőr sport. Azt akarja, hogy a város jól járjon, hogy beszéljenek róluk, hogy a Dunaferr szó egyet jelentsen a sikerrel. Mint ötven éve. Csak most profibb módon...