Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

A Miami az első továbbjutó

2000.12.15. 14:53
A Miaminak sikerült, az Utahnak nem. A Heats hazai győzelmei után idegenben is nyerni tudott - megszerezve ezzel a szükséges három győzelmet - a Jazz viszont vereséggel mutatkozott be Seattleben.
Keleti csapat lett az idei rájátszás első továbbjutója, méghozzá az idegenben is diadalmaskodó Miami Heats. A Detroit olyannyira nem tudott mit kezdeni a sérült Grant Hill hiányával, hogy a vendégek 22 perc játék után a padra ültethették Alonzo Mourningot. A Pistonsnak nem szakadt meg a rossz sorozata, hiszen utoljára 1991-ben jutottak tovább a rájátszásban. A Miami ellenfele a következő körben a New York-Toronto párharc győztese lesz (itt a Knicks 2-0-ra vezet).

Milwaukeeban a közönség sem tudta győzelemhez segíteni a Bucksot, és a századik Playoff meccsén edzősködő George Karl-t. A telt házas csarnokban a szurkolók végig - amúgy ,,magyar-módra" - az ellenfelet szidták, de ez túlzottan nem zavarta a Pacers játékosait. Az eltiltását töltő Rik Smits helyén játszó Austin Croshere 10 pontot és 11 lepattanót szerzett, de a prímet Reggie Miller vitte (34 pont)

Nyugaton a Seattle hazatért, és egyből nyert is. Az Utah Nem tudta besöpörni a három győzelmet, köszönhetően az egész meccset végig játszó - és 23 pontot szerző - Gary Paytonnak. A Sonicsban - az első két találkozóval ellentétben - jó teljesítményt nyújtott Vin Baker is, valamint az újonc Rashard Lewis szintén kitett magáért 14 pontjával és 10 lepattanójával.

A Phoenix Suns Todd Daynek köszönheti győzelmét. A harmadik negyed végén 10 ponttal vezetett a Spurs, ekkor jött a rögös pályafutást (Miami, Olaszország, CBA, majd most újra Miami) maga mögött tudó Day. 16 pontjával sokkolta a San Antoniot, és Penny Hardaway tripla-duplájával együtt megfordították az eredményt. David Robinson - Tim Duncan sérülése miatt - egyedül próbálja életben tartani csapatát, ma a mérkőzés végére el is fáradt, az utolsó negyedben mindössze négy pontot dobott.

A vasárnapi mérkőzések mindegyike sorsdöntő lehet. Bár idegenben játszik a már említett New York, a Portland (Minnesotaban) valamint a Lakers (Sacramentoban), mindhárman 2-0 arányban vezetnek a párharcban, így esetleges győzelmük a továbbjutást is jelentené számukra.

Jegyzőkönyv

Keleti főcsoport:
Detroit Pistons (7) - Miami Heats (2) 72-91
Legjobb dobók: Stackhouse 25, Curry 14 ill. Weatherspoon 18, Mourning 12, Mashburn, Buford 11-11, Thorpe 10.
Legtöbb lepattanó: Leattner 7, Williams, Vaught 5-5 ill. Weatherspoon, Thorpe 10-10, Mourning 9, Carter 6.
Legtöbb gólpassz: Stackhouse 3 ill. Carter 9, Mashburn 5.
Dobószázalék: 23/73 (31, 5%) ill. 37/71 (52, 1%)
Lepattanók: 34 ill. 47
Összesítésben: 0-3

Milwaukee Bucks (8) - Indiana Pacers (1) 96-109
Legjobb dobók: Allen, Robinson 26-26, Cassell 13, Thomas 12 ill. Miller 34, Rose 27, Best 18, Croshere 10.
Legtöbb lepattanó: Johnson 13, Allen 6, Robinson, Thomas 5-5 ill. Croshere 11, Davis 10, McKey 5.
Legtöbb gólpassz: Cassell 12 ill. Miller, Rose 5-5.
Dobószázalék: 40/86 (46, 5%) ill. 41/84 (48, 8%)
Lepattanók: 42 ill. 35
Összesítésben: 1-2

Nyugati főcsoport:
Seattle SuperSonics (7) - Utah Jazz (2) 89-78
Legjobb dobók: Payton 23, Baker 15, Lewis 14, Patterson 13, Grant 10 ill. Malone 30, Hornacek 15, Russell 10.
Legtöbb lepattanó: Baker 11, Lewis 10, Grant 8, Payton 7, Patterson 5 ill. Malone, Ostertag, Gilliam 6-6, Russell 5.
Legtöbb gólpassz: Payton 10 ill. Stockton 13.
Dobószázalék: 29/70 (41, 4%) ill. 30/74 (40, 5%)
Lepattanók: 46 ill. 38
Összesítésben: 1-2

Phoenix Suns (5) - San Antonio Spurs (4) 101-94
Legjobb dobók: Hardaway 17, Marion, Blount 16-16, Rogers 15, C. Robinson 14, K. Johnson 10 ill. D. Robinson 37, Ellie 12, Porter 11, Walker 10.
Legtöbb lepattanó: Marion 14, Hardaway 12, C. Robinson 7, Rogers 6, Day 5 ill. D. Robinson 13, Walker 12, Elliott, Rose 5-5.
Legtöbb gólpassz: Hardaway 13, K. Johnson 6, Robinson 5 ill. A. Johnson 6.
Dobószázalék: 38/87 (43, 7%) ill. 30/77 (39%)
Lepattanók: 50 ill. 43
Összesítésben: 2-1

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?