Álomdöntő Nyugaton

2000.12.15. 14:53
A Colorado után a Dallas is bejutott a nyugati konferencia döntőjébe, miután hétfő hajnalban kiütötte a San Josét. A kaliforniaiaknak egy pillanatig sem volt esélyük megállítani a címvédőt, de mégsem kell lehajtott fejjel búcsúzniuk, hisz elmondhatják: az alapszakasz győztesét kétvállra fektették.

Belfour "kivédte" a rájátszásból a Cápákat
Negyedóráig reménykedhettek a Cápák, hogy még egy mérkőzés erejéig vendégül láthatják a Csillagokat. A 14. percre viszont már két góllal mentek a hazaiak - az előző meccs hőse, Nieuwendyk és Thornton (két gólpasszt is kiosztott a meccsen) vették be Steve Shields kapuját -, a vendégeknek pedig esélyül sem volt az ismét szenzációs napot kifogó Ed Belfourral szemben. A következő két harmadot iszonyatosan meghajtotta a San José, de mégis ők kaptak újabb gólokat: a harmadik harmad 5. percében előbb Brett Hull, majd Sylvain Cote is betalált, ezzel végleg el is döntötték a továbbjutást. Patrick Marleau ugyan a végén még betalált, de ez csak arra volt jó, hogy megakadályozza Belfour újabb shutoutját.

Andy Delmore:
Történelmi mesterhármas
Keleten jóval izgalmasabbnak ígérkezett a két ,,P" párharca, hisz a párosmérkőzésen még sohasem nyert a hazai csapat, ráadásul az előző összecsapás csak az ötödik hosszabbításban ért véget. A vendéglátók esélyeit növelte, hogy a Pittsburgh-ből hiányzott a vezér, Jaromir Jagr, akit nem sikerült újra összedrótozni a maratoni csata óta. (A Főpingvin megpróbálkozott a játékkal, de nem sok időt töltött a jégen.) A Flyers úgy kezdett, mint egy álom: Daymond Langkow jóvoltából 23 másodperccel az első bedobás után már Ron Tugnutt kapujában táncolt a korong. Három perccel később a harmadik meccs hőse, Andy Delmore kettőre növelte a különbséget. A második harmad hasonlóan kezdődött, a 16. másodpercben Keith Primeau (a hosszabbításos gól szerzője), a negyedik percben a találkozó hőse, a gólja mellé négy asszisztot jegyző Mark Recchi talált a kapuba. Hogy Tugnuttnak végleg elmenjen a kedve a mérkőzéstől, arról Delmore gondoskodott, a 38. percben már ötödször kényszerítette korongkeresgélésre az rájátszás legjobb mutatójával rendelkező kapusát, aki a harmadik harmadra már nem is jött ki. Az utolsó harmadban ugyan kicsit közelebb tudott kerülni a hazaiakhoz a Penguins, de Delmore harmadik találata végleg eldöntötte a meccs kimenetelét, ezzel a góllal beírta magát az NHL történetébe, hisz ő az első újonc hátvéd, aki mesterhármast ütött egy playoff összecsapáson. A folytatás kedden Pittsburgh-ben, ahol a Philly akár már tovább is juthat.

Jegyzőkönyv

Vasárnapi mérkőzések
Keleti főcsoport
Philadelphia Flyers - Pittsburgh Penguins 6-3 (2-0, 3-1, 1-2)
Gól: Langkow (Recchi) 0:23, Delmore (emberelőny, Recchi, Primeau) 3:27, McGillis (Recchi) 20:16, Recchi (ee., LeClair, Desjardins) 23:47, Delmore (LeClair, Recchi) m37:50, Delmore (Primeau, Tocchet) 45:17 ill. Wright (Barnaby, Corbet) 35:06, Kasparaitis (Straka, Hrdina) 40:40, Brown (Wright) 48:42
Kapusok: Boucher 32/29 ill. Tugnutt 26/21, a harmadik harmadtól Skudra 11/10
Lövések: 37 (13+13+11) ill. 32 (10+11+11)
Emberelőny: 2/2 ill. 2/0
Az állás: 3-2

Nyugati főcsoport
Dallas Stars - San José Sharks 4-1 (2-0, 0-0, 2-1)
Gól: Nieuwendyk (Thornton, Langenbrunner) 10:31, Thornton (Zubov) 13:34, Hull (ee., Zubov, Sydor) 44:02, Cote (ee., Langenbrunner, Thornton) 44:43 ill. Marleau (ee., Norton, Hannan) 48:32
Kapusok: Belfour 33/32 ill. Shields 30/26
Lövések: 30 (14+4+12) ill. 33 (7+13+13)
Emberelőny: 3/2 ill. 3/1
Továbbjutott a Dallas 4-1-gyel

Statisztikák
Kanadai táblázat
16: Jaromir Jagr (8+8) - Pittsburgh
12: Jan Hrdina (4+8) - Pittsburgh, Brett Hull (4+8) - Dallas, Martin Straka (3+9) - Pittsburgh
11: Adam Deadmarsh (3+8) - Colorado
Góllövőlista
8: Jagr, Owen Nolan - San José
6: Steve Thomas - Toronto, Mike Modano - Dallas, Scott Young - St. Louis
Gólpasszlista
9: Straka
8: Jagr, Hrdina, Hull, Deadmarsh, Mark Recchi - Philadelphia
7: Vincent Damphousse - San José, Pierre Turgeon - St. Louis, Chris Drury - Colorado

Kapusok
Védési hatékonyság
Ron Tugnutt - Pittsburgh 94.6%
Patrick Roy - Colorado 93.4%
Curtis Joseph - Toronto 93.2%
Martin Brodeur - New Jersey 93.0%
Brian Boucher - Philadelphia 92.4%
Gólátlag
Brodeur 1.66/meccs
Roy 1.7/meccs
Tugnutt 2.0/meccs
Chris Osgood - Detroit 2.0/meccs
Boucher 2.1/meccs