Szárnyalt a Flyers

2000.12.15. 14:53
Harmadik idegenbeli mérkőzését is megnyerte a Philadelphia, és ezzel hat év alatt harmadszor jutott be a Keleti főcsoport döntőjébe. A Pittsburgh, mely az elődöntőig főleg otthon volt veszélyes, nem tudott meccset nyerni saját közönsége előtt.

A Philadelphia első sora eldöntötte a mérkőzést
Pedig nem úgy indult a párharc, hogy a Philly örülhet a végén, hisz az első két mérkőzést a Pingvinek nyerték - a Flyers otthonában. Na, ebből söprés lesz - mondták a szakemberek, emlékezve, hogy a Washingtonnak sem volt esélye a Pingvinek földjén. De a Flyers nem így gondolta. Nyertek a harmadik, majd ötszöri hosszabbítás után az idegek csatájában a negyedik meccsen. Minden visszaállt az eredeti kerékvágásba. A Pittsburgh viszont nem tudta kiheverni a hosszabbításos zakót. Simán kikaptak az ötödik összecsapáson, és azzal a teherrel készültek a hatodikra, hogy tudták - többet nem hibázhatnak. Még az előző mérkőzést az első harmadban feladó Jaromir Jagr is vállalta a játékot, de ahogy elmondta: Minden indulásnál belenyilall a fájdalom a lábamba.

Ezúttal viszont nem volt elég a hősiesség, a Philadelphia nem ismert kegyelmet. (Ne felejtsük: a Flyersnek is volt hiányzó sztárja, a playoffot eddig teljesen kihagyó Eric Lindros személyében!) Az első sor remekül működött, a tizenegyedik percben az előző találkozón 5 pontig jutó Mark Recchi mattolta Ron Tugnuttot. A második harmad első percében John LeClair gólja pedig szinte az út végét jelentette a hazaiak számára. A Pingvinek mindent megpróbáltak, de csak szépítésre futotta az erejükből: Rene Corbet idei első playoff-gólját szerezte. Többször azonban nem sikerült túljárni Brian Boucher eszén, így a Flyers jutott a döntőbe, ahol ellenfele a New Jersey lesz. A párharc szombaton kezdődik.

Jegyzőkönyv

Keddi mérkőzés
Keleti főcsoport
Pittsburgh Penguins - Philadelphia Flyers 1-2 (0-1, 0-1, 1-0)
Gól: Corbet (Brown, Lang) 50:46 ill. Recchi (emberelőny, LeClair, Desjardins) 11:04, LeClair (Recchi, Desjardins) 20:44
Kapusok: Tugnutt 23/21 ill. Boucher 28/27
Lövések: 28 (11+6+11) ill. 23 (5+11+7)
Emberelőny: 3/0 ill. 4/1
Továbbjutott a Philadelphia 4-2-vel

A főcsoport-döntők párosítása
Nyugat: Dallas Stars - Colorado Avalanche (első mérkőzés: május 13.)
Kelet: Philadelphia Flyers - New Jersey Devils (első mérkőzés: május 14.)

Statisztikák

Kanadai táblázat
16: Jaromir Jagr (8+8) - Pittsburgh
12: Jan Hrdina (4+8) - Pittsburgh, Brett Hull (4+8) - Dallas, Martin Straka (3+9) - Pittsburgh, Mark Recchi (3+9) - Philadelphia
11: Adam Deadmarsh (3+8) - Colorado
Góllövőlista
8: Jagr, Owen Nolan - San José
6: Steve Thomas - Toronto, Mike Modano - Dallas, Scott Young - St. Louis, John LeClair - Philadelphia
Gólpasszlista
9: Straka, Recchi
8: Jagr, Hrdina, Hull, Deadmarsh, Eric Desjardins - Philadelphia
7: Vincent Damphousse - San José, Pierre Turgeon - St. Louis, Chris Drury - Colorado, Patrik Elias - New Jersey

Kapusok
Védési hatékonyság
Ron Tugnutt - Pittsburgh 94.4%
Patrick Roy - Colorado 93.4%
Curtis Joseph - Toronto 93.2%
Martin Brodeur - New Jersey 93.2%
Brian Boucher - Philadelphia 92.6%
Gólátlag
Brodeur 1.5/meccs
Roy 1.7/meccs
Tugnutt 2.0/meccs
Chris Osgood - Detroit 2.0/meccs
Boucher 2.0/meccs