Tét nélkül - Öröm kézilabdával

2000.12.15. 14:56
Ötödik csoportmérkőzésére minden különösebb izgalom nélkül készülhetett a magyar női kézilabda-válogatott, a romániai Európa-bajnokságon. Ugyanis legjobb kézishölgyeink, már az eredménytől függetlenül bejutottak a legjobb négy közé, ezzel kiharcolva a jövő évi Olaszországi világbajnokságon való részvételt. Így az oroszok ellen Mocsai kapitány nyugodtan a lelátóra ültethette Kántort, Kökényt, Pádárt és Farkas Ágit.
Az oroszokkal tétmeccsen legutoljára az 1999-es norvégiai VB-n játszottak Kökényék, ahol 22-8-as félidő után, 34-25-re verték őket. A magyar-orosznak akkor sem volt már tétje, mert a mieink és az oroszok is már továbbjutottak addigra. Igaz mi az első, ők pedig az ötödik helyen.

Elődöntőben a magyar válogatott
A mostani találkozón a megfiatalított magyar csapat kezdte a játékot, és Kulcsár góljával meg is szerezte a vezetést. Az ellenfél ezt még egyenlítette, de ezután kiváló védekezéssel és villámgyors kontrákkal, valamint parádés átlövésekkel a 8. percben már 8-3-ra vezettek Sitiék.

Akik az oroszok feltámadására vártak ezt hiába tették, mert a félidő felére már hétgólosra nőtt az előnyünk (12-5). Sugár parádés védéseinek köszönhetően az oroszoknak esélyük sem volt a felzárkózásra, míg támadásban folyamatosan szerezték a gólokat Pigniczkiék. A félidő végére kissé alábbhagyott a mieink lendülete, így eshetett meg, hogy a félidőben ,,csak" ötgólos vezetéssel mehettek pihenni a kiválóan játszó magyar hölgyek (17-12).

A második félidő úgy kezdődött, hogy az oroszok emberelőnyben támadtak. Természetesen gólt mégis Siti Eszter ért el. A játékrész közepén, az oroszok több mint tíz percig nem tudtak gólt lőni a ragyogóan védő Sugár Tímeának. Így történhetett meg öt perccel a vége előtt, hogy tízgólosra nőtt a magyar csapat előnye (26-16). A végén ,,feljöttek" az oroszok, így a végeredmény: Magyarország-Oroszország 26-17

A magyar női kézilabda-válogatott magabiztosan, csoportelsőként jutott a legjobb négy közé. A döntőbe kerülésért a házigazda, román csapat vár a mieinkre. A feladat nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a hazai pályán mindig nagyon sokat jelent egy világversenyen. Különösen, ha ezt a világversenyt Romániában rendezik, s az ellenfél Magyarország...

Magyarország-Oroszország 26-19 (17-12)
Valcea, 2000 néző. Vezette: Hakansson, Nilsson (svéd)
Magyarország: Sugár - Pálffy 3, Nagy 3, Pigniczki 5, Kulcsár 4/1, Kindl 3/1, Kirsner 4, cserék: Siti B. 2, Siti E. 2, Zsemberyné.
Az oroszok góldobói: Volkova 6/5, Bogynyijeva 4, Muravjova 3, Romenszkaja, Goncsarova, Bujanova, Ignacsenko, Konnova, Poltorackaja 1-1.
Hétméteresek: 2/2, illetve 6/5
Kiállítások: 6, illetve 8 perc