Pokol vár lányainkra

2000.12.16. 11:53
A magyar női kézilabda-válogatott szombaton, tizenkilenc órakor a házigazda román csapattal találkozik az Európa-bajnokság elődöntőjében. Az óriási érdeklődéssel várt találkozóra már valamennyi jegy elkelt, a magyar szurkolók külön védelmet kapnak a rendőrségtől. A meccset a horvát Krajc, Zivolic bírópáros dirigálja.
Csoportgyőztesként az elődöntőben

Női kézilabda-válogatottunknak az oroszok elleni utolsó mérkőzésén a csoportgyőzelem volt a tét. Illetve a csoport második helye, amely jóval kedvezőbb helyezésnek tűnt, mivel a második helyezett csapat az elődöntőben elkerülhette a román válogatottat. A hazai gárda nem elsősorban kiemelkedően magas szintű játéktudásénak köszönheti félelmetes hírét- bár az egykori junior világbajnok gárda a tudatos menedzselésnek köszönhetően egyre inkább felkapaszkodik a világelit mögé- sokkal inkább a hazaiakak számára finoman szólva ,,kedvezőbb" bírói elbírálásnak. Vendéglátók ellen nemzetközi torna döntőjében játszani- az álmoskönyvek szerint ez nem a legjobb előjel. A kézilabdában megszokott nyílt, szemérmetlen játékvezetői csalások mellett, a fanatikus szurkolóitól megtáltosodó hazaiak is veszélyesek lehetnek.

Mocsai Lajos
Jobb a második hely, mint az első? Taktikailag megéri elveszíteni egy mérkőzést? Mintha ez a helyzet valahonnan ismerős lenne! A mieink pontosan hasonló szituációban voltak a két évvel ezelőtti világbajnokságon, amikor szintén jobban járt volna válogatottunk, ha elveszíti utolsó meccsét az alapkörben, és ezzel elkerülhette volna a nagy esélyes norvégokat. Akkor Mocsai Lajos meglehetősen vitatott döntést hozott: mindenféle taktikázás helyett bátran győzelemre törően játszottunk. Az idő kétség kívül a mestert igazolta, a vb-n még kiestünk, de az olimpián remekül szerepeltünk, mára talán, a kissé keserű szájíz is elmúlt az elvesztett döntő miatt...

Az orosz meccs előtt fel sem merült, hogy esetleg helyesebb volna ,,gyengélkedni", és taktikai okokból elbukni az első helyet. Mocsai két évvel ezelőtti döntése alighanem most kamatozott. Válogatottunk nem a tabellára, sokkal inkább a pályán történtekre koncentrált. Meg is lett az eredménye, kiütéses győzelmünk jelentős visszhangra talált a kézilabda-közvéleményben. A magyar női válogatott nemzetközi presztízse zenitjére érkezett, csapatunknak immár senkitől sincs félnivalója. Kökényék megerősödött önbizalommal, bátran játszhatnak a szombati elődöntőben.

A románok poklot ígérnek

Szükség is lesz bátorságra és önbizalomra bőségesen, mert a mérkőzés körítése aligha lesz túl baráti. Már a valceai mérkőzések alatt sem nyertük el a román közönség kegyét. A meccsek meglepően nagy érdeklődés mellett zajlottak, és szépszámú szurkolótáborok a meccseken minden magyar akciót fülsiketítő füttykoncert kísértek, amely szombati elődöntőben hatványozottan érvényes lesz. Cristian Gutu, a román szervező bizottság elnöke ki is jelentette, reméli hogy a "bukaresti pokolban" kell a magyaroknak pályára lépniük a románokkal szemben. Felfokozott várakozás kíséri a találkozót, az eredetileg kétszázötvenezer lejbe kerülő jegyek hatszoros áron forognak a feketepiacon. Minden belépő már elővételben elkelt, telt ház (3000 néző) fogadja a résztvevőket. A mérkőzésre elutazott magyar szurkolók külön védelmet kapnak majd a rendőrségtől. A szervezők is igyekeznek csökkenteni a túlzott hangulatkeltést, az említett Gutu is hangnemet váltott.

A szurkolókhoz intézett felhívásában sportszerű viselkedést kért a román vezető. A pénteki román sajtóban közzétett felhívás azt hangsúlyozta, hogy a negyeddöntőben a román csapat "a pályán, a szabályok és a sportszerűség keretein belül kívánja legyőzni Magyarország rendkívül erős csapatát. Az ellenfél, a magyar nemzeti himnusz, a magyar szurkolók tisztelete a mérkőzés előtt és után bizonyítéka annak a sportszerűségnek, amelynek lététől függ Románia hitele, megítélése a jövőbeni világ- és Európa-bajnokságok megrendezése érdekében tett erőfeszítéseiben" - szögezte le Gatu nyilatkozata. Az újságok emlékeztetnek arra, hogy Románia pályázik a 2004-es férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére, és egy esetleges botrányos mérkőzés jelentősen csökkentheti az esélyeket.

Horvát bírók vezetik a meccset

Az Európa Kézilabda Szövetség (EHF) elkészítette a nagy érdeklődéssel várt meccs bíróküldését. A hivatalos bejelentése szerint a Bukarestben szombaton tizenkilenc órakor sorra kerülő román-magyar Eb-elődöntőt a horvát Krajc, Zivolic bírópáros dirigálja. A döntőben, ha a románok nem jutnak be a ,,hírhedt" Serbu, Dobre páros fúja a sípot, ha a hazaiak érdekeltek lesznek, akkor a svéd Hakansson, Nilsson duó vezeti döntőt.