Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Kökény az Eb- n búcsúzott a válogatottól

2000.12.18. 13:45
Kökény Bea, válogatott kézilabdázó. Sajnos már csak volt. Már az olimpia után abba akarta hagyni szereplését a válogatottban. Talán ő volt az, akit leginkább megviselt az elvesztett sydneyi döntő. Ezért úgy döntött, hogy egy szebb élménnyel szeretné befejezni pályafutását. Ez sikerült is neki, mint a válogatott csapatkapitánya, ő emelhette legelőször magasba, az Európa-bajnokoknak járó kupát egy nagy pályafutás méltó befejezéseként. A hazaérkezés után, egy boldog és fáradt Kökény Bea válaszolt az Index kérdéseire.
Kökény Bea
- Tegnap más is véget ért az Eb -vel?

- Igen, az én válogatottbeli pályafutásom is.

- Ez már végérvényesen így van?

- Igen.

- És a Fradiban láthatnak még játszani?

- Azt még nem tudom. Most mindenféleképpen pihenni szeretnék, és az ünnepek alatt majd kitalálom még, hogy mi lesz utána.

- Ez min múlik? Bajnokság, BL-szereplés, esetleg Németh András hívó szava?

- Most még tényleg nem tudom, de leginkább azon múlik, hogy hogyan bírom erővel.

- Az Eb-döntőben, hatgólos vezetésnél úgy tűnt, a csapat megint megijedt a nagy lehetőségtől. Vagy az erővel volt baj?

- Nem, az erőnlétünk az nagyon jó volt. Egyszerűen nekünk nem szabad vezetnünk a félidő közepén. Inkább vezessünk két-három góllal, és a második félidő 25. percében növeljük az előnyünket, akkor már nem lehet baj.

- Nem ijedtetek meg, hogy a sors ismétli önmagát, amikor kiegyenlítettek az ukránok?

- Belül a pályán nem volt gond, mert amikor átvették a vezetést, akkor is tudtam, éreztem, hogy képesek leszünk visszafordítani a meccset.

- Mikor érezted biztosan, hogy most már nem lehet baj?

- Amikor a vége előtt tíz másodperccel Farkas Ági belőtte a hetest, és két góllal vezettünk.

- Melyik volt a legnehezebb meccs az Eb folyamán?

- Egyértelműen a románok elleni elődöntő. Az ellenfél és a hangulat miatt is. Nehéz volt úgy támadást vezetni, hogy folyamatosan fütyülnek, üvöltenek.

- A döntő vége felé volt egy időszak, amikor csak Fradi-játékosok voltak a pályán. Ez tudatos volt, vagy csak véletlenült alakult így?

- Siti Bea nagyon elfáradt az elődöntő folyamán, a szemét is megütötték a döntőben, ezért maradtam én fent irányítani. Pádárt pedig a rutinja miatt hozták be, és hogy ezt bizonyítsa, gólt is lőtt, és hetest is lőhettünk az ellene elkövetett szabálytalanság után.

- Többször nyilatkoztad, hogy minél előbb szeretnél anyuka lenni. Ha mondjuk az athéni olimpia idejére, van egy kétéves gyerkőc, akkor esetleg megpróbálod az olimpiai részvételt 2004-ben?

- Nem. Biztos, hogy nem. Én már addigra öreg leszek. Remélhetőleg majd tévén nézem a lányokat egy vagy két gyerekkel az ölemben...

Kökény Beatrix
1969. 03. 12.
Beceneve: Köke
180 cm, 67 kg
Eddigi klubjai: Épitők KC, Ferencváros
Válogatottság: 239-szer, ezeken 528 gólt lőtt.
Legnagyobb sikerei:
Eb-k: 1. (2000), 3. (1998), 4. (1994)
Vb-k: 2. (1995), 5. (1999), 7. (1993)
Olimpiák: 2. (2000), 3. (1996)
KEK-2. (Ferencváros, 1994);
BL-elődöntős (Ferencváros, 1995 és 1997);
6-szoros magyar bajnok (Építők KC, 1991; Ferencváros, 1994, 1995, 1996, 1997 és 2000).

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?