Kovács István kiütéssel lett a WBO világbajnoka
További Sport cikkek
Bemelegítésként Erdei Zsolt lépett a szorítóba harmadik profi mérkőzésén az amerikai Dennis McKinney ellen. Zsolt balkeze már az első menetben többször tisztán ült a színes bőrő ellenfele testén és arcán. A második menetben fokozta ezt az iramot ,,Madár" , egy szemernyi kétséget sem hagyva a pontozókban, hogy ki a jobb. A harmadik menetben McKinney többször fogta Erdeit, ezzel is lassítva a magyar fiú által diktált iramot. Jól is taktikázott Dennis a komisz, mert így sikerült elkerülnie a kiütéses vereséget. A negyedik menetben már roppant fáradtnak tűnt az amerikai, így Zsolt szinte minden ütésfajtát kipróbálhatott rajta. A végül edzőmeccsé fajult mérkőzés végén, zúgott a Szép volt Madár! a több mint ezer magyar szurkolótól. Így Erdei Zsolt harmadik mérkőzésén egyhangú pontozásos győzelmet aratott.
Kovács István Profi világbajnok
|

Először Diazt szólították, aki mosolyogva, táncolva, mondhatni nagyképűen vonult be.
Ezután pedig következett a meglepetés, amit Koko ígért. A szokásos bevonuló induló, a Carmina Burana előtt a Bánk bán című operából csendült fel a Hazám, hazám címő ária egy rövid részlete, hatalmas üdvrivalgást kiváltva a magyar szurkolókból. A himnuszok elhangzása után pedig elkezdődött "A meccs".
Első menet: A nagy tétre való tekintettel, a két ökölvívó kostólgatta egymást. Diaz kezdett aktívabban, de Koko ügyesen hajolt ki előle.
Második menet: Koko többször is kamatoztatta gyorsaságát, a dominikai szinte csak futott utána. Koko ütései sokkal pontosabbak voltak.
Harmadik menet: Diaz több ütést mért testre, de ezek nem voltak "súlyos ütések". Az már ekkor kiderült Diaz Koko eddigi legnehezebb ellenfele.
Negyedik menet: Koko ütései olyan gyorsak voltak, sokszor alig látszottak. Egyre inkább az ő akarata érvényesült a ringben, egyre több ütést mért Diazra.
Ötödik menet: Koko mindinkább érzékeltette Diazzal, hogy itt ma csak ő győzhet. Koko arca vérzett, de előnye így is nőtt.
Hatodik menet: Diazt mélyütésért büntette a mérkőzésvezető, majd Koko büntette őt egy-két jól elhelyezett bal horog-jobb egyenes kombinációval
Hetedik menet: A mérkőzés fele után Koko vezet és továbbra is ügyesen táncol el Diaz elől. A meccs még nem dőlt el, de a magyar bokszoló előnye meggyőző maradt.
Nyolcadik menet: Diaz kezdeti lendülete alábbhagyott, kezd előjönni Koko nagyobb technikai tudása. Egyértelműen kijött, hogy ki a jobb.
Kilencedik menet: A meccs kétharmada után akkora volt a magyar fölény, hogy a szurkolók kiütést követeltek.
Tizedik menet:Diaz többször próbálta megsorozni Kokot, de ez a kettős fedezék miatt alig-alig sikerült neki. Nem volt olyan látványos a meccs, mint Koko eddigi összecsapásai, de Koko fölénye egyértelmű volt így is.
Tizenegyedik menet: A dominikai egyre többet szabálytalankodott, míg Koko roppant okos és látványos bokszolást mutatott be az utolsó előtti menetben. Félperccel a menet vége előtt pedig egy jobb horogtól padlóra került Diaz.
![]() |
|
Az arénát majd szétvetette a magyar szurkolók ujjongása. Koko pedig a szorító négy sarkára felállva, ünnepelte a világbajnoki öv megszerzését. Majd a rendezők egy mikrofont adtak a kezébe és megköszönte a szurkolók bíztatását. Mint mondta, a szurkolásuk nélkül nem sikerült volna a győzelem. A profi győzelem.
Ezután felesége Krisztina is bejutott a ringbe és úgy ölelte férjét, mint aki soha nem akarja már elengedni. Ekkorra tért magához Diaz az utolsó két pofontól, ami a kiütését eredményezte. Kovács Istvánnak pedig a világbajnoki címet.
|