Magabiztos GYSEV-siker Athénban

2001.01.31. 16:09
A női kosárlabda Euroliga utolsó előtti fordulójában magabiztos győzelmet aratott a GYSEV-Ringa a Sporting Athén otthonában. A magyar csapat végig vezetve, teljesen megérdemelten aratott 22 pontos sikert a csoport sereghajtójának otthonában. A görögök csak a második harmadban kerekedtek felül a soproniakon, a folytatásban azonban végig a GYSEV akarata érvényesült.
Esélyesként utazott Athénba a GYSEV-Ringa női kosárlabdacsapata, hiszen a hazaiak az Euroliga H-csoportjának utolsó helyén állnak. Talán ennek tudható be, hogy a találkozóra meglepően kevesen voltak kíváncsiak, alig lézengett néhány ember a lelátókon. A Sopron a mérkőzés előtt már biztosította a továbbjutást, ám szerencsés esetben akár a csoport élén is végezhet. Ehhez az első feladat minél nagyobb különbséggel legyőzni a Sportingot.

Jól kezdtek a mieink, s az eredményes játéknak köszönhetően gyorsan sikerült elhúzni. Az első negyed legeredményesebb játékosa Kovacova volt, aki tíz pontot szerzett. Mellette Vilipics és Eördögh 5-5 pontot jegyzett az első tíz perc után, az eredményjelző pedig 24-12-es magyar vezetést mutatott.

A jó kezdés után mindenki arra gondolt, hogy sikerül a lehető legnagyobb különbségű diadalt aratni, ám a második negyedben egy teljesen megújult Athén futott ki a pályára. A vendéglátók ügyes védekezéssel, s elsősorban tripláiknak köszönhetően felzárkóztak. Néhány perc alatt három pontra csökkent a nemrég még 12 pontos előny, de szerencsére a félidő végére magára talált a soproni gárda. A szünetre végül 39-33-as vendégvezetéssel vonulhattak a csapatok.

A folytatásban már újra egyértelművé vált, melyik együttes a jobb. A GYSEV pillanatok alatt 18 pontos, 57-39-es előnyre tett szert. Egy görög tripla után Sterbenz László időt kért, ám a szusszanó alatt a Sporting mesterének sikerült jobban felráznia csapatát. Két triplával 57-47-re alakították az állást, a mieinket azonban ez nem zökkentette ki, s a végére ismét belelendültek. A harmadik szakasz 14 pontos, 63-49-es vezetéssel zárult.

Az utolsó negyedben tovább növelte előnyét a magyar csapat, s végül 22 pontos, 90-68-as győzelemmel zárult az összecsapás. A csoport első helyének megszerzése tehát továbbra sem lehetetlen, ám ehhez az szükséges, hogy a Priolo-Como meccsen hazai győzelem szülessen. Ha így történik - s a soproniak nyernek az utolsó fordulóban - kezdődhet a számolgatás: a Como és a GYSEV között ugyanis a kosárkülönbség fog dönteni.

Női kosárlabda Euroliga, H-csoport
Sporting Athén (görög) - GYSEV-Ringa 68-90 (12-24, 21-15, 16-24, 19-27)

A GYSEV-Ringa kosárdobói: Kovacova 26, Balogh 20/6, Vilipic 20, Eördögh 11, Zsirkova 6/6, Seres 4, Donkó 3/3.

A görögök legjobb dobói: Vaszileu 13/9, Kubik 11/3, Deli 10/6