Huszadszor kapott ki az új évben a Tampa

2001.02.19. 15:08
Nyolc mérkôzést játszottak az NHL 132. játéknapján. A vasárnap este legnagyobb meglepetését a Calgary szolgáltatta, a Flames Phoenixben ütötte ki a Prérikutyákat.
Scott Walker
Az egyenlítő gól szerzője
A Mike Vernont helyettesítő Fred Brathwaite harmincegy alkalommal avatkozott hatékonyan játékba a Coyotes ellen, s ezzel döntő érdemeket vállalt a Lángok arizonai sikeréből. A kanadaiak közül még Jarome Iginla érdemel egy kisebb halleluját, az indián csatár kétszer is bevette a phoenixi kaput. Január elseje óta huszonháromszor lépett jégre a Tampa, s a Lightning játékosai ebből hússzor vesztesként távozhattak a meccs után. Vasárnap a Nashville okította a floridaiakat, akik jó szokásukhoz híven nyert állásból buktak el. Martin St. Louis és Nils Ekman góljaival ugyanis a harmadik játékrész közepéig vezetett a Tampa, ekkor azonban jött egy huszonegy másodperces rövidzárlat, melyet Scott Walker és Rob Valicevic is kihasznált, így a végső dudaszó pillanatába a Predators örülhetett.

Az Islanders előtt is elhúzták a mézesmadzagot Vancouverben, ahol a Canucks csak Markus Näslund idénybeli harmincharmadik találatával illetve Murray Baron góljával kerekedett felül a kisebbik New York-i egyleten. Minnesotában bukott el az idény legsikeresebb idegenbeli mérlegét jegyző San José. A Cápák Marco Sturm góljával egy harmad után még vezettek, ám a második játékrésztől beindult a sokak szerint legunalmasabb hokit játszó Wild, és Antti Laaksonen, Scott Pellerin és Sylvain Blouin góljaival simán besöpörte a két pontot. A hazai kapuban egyébként ismét parádézott Manny Fernandez, aki huszonhétszer fogott ki a Sharks játékosain.

Felix Potvin
A legújabb király a Macska becenévre hallgat
Kilábalni látszik a gödörből a Chicago, melyben a gólfelelős Steve Sullivan ezúttal az előkészítésben jeleskedett (két assziszt), mellette Jason Allison (egy-egy gól és passz) és a pályafutása tizenhatodik, szezonbéli ötödik shutoutját jegyző Jocelyn Thibault voltak a siker legfőbb letéteményesei. A Kingsben még nem jutott szóhoz az újonnan szerződtetett kapus, Felix Potvin. Thibaulthoz hasonlóan idénybeli ötödik góltalan meccsén jutott túl Pat Lalime, az Ottawa hálóőre is. A Szenátorok a hajdani önmagára cseppet sem emélkeztető Montrealt verték simán, a fővárosi örömhokiból Radek Bonk két góllal, Daniel Alfredsson egy góllal és egy assziszttal, míg Alex Jasin két előkészítéssel vette ki a részét. Joe Nieuwendyk büntetőből elért góljával vezetett a Dallas a Detroit ellen, ám a későbbiekben elhalványultak a csillagok, ugyanis az autóvárosiak svéd duója, Niklas Lidström és Tomas Holmström megfordította a meccset. Sorozatban második vereségét szenvedte el a Boston, Mike Keenan egylete ezúttal Carolinában bukott el.

A 132. játéknap eredményei
Carolina Hurricanes-Boston Bruins 5-4 (0-0, 2-2, 3-2) Minnesota Wild-San Jose Sharks 3-1 (0-1, 2-0, 1-0) Chicago blackhawks-Los Angeles Kings 3-0 (0-0, 2-0, 1-0) Ottawa Senators-Montreal Canadiens 4-0 (0-0, 2-0, 2-0) Dallas Stars-Detrioit Red Wings 1-2 (1-1, 0-0, 0-1) Nashville Predators-Tampa Bay Lightning 3-2 (0-1, 1-1, 2-0) Phoenix Coyotes-Calgary Flames 1-4 (0-1, 0-1, 1-2) Vancouver canucks-New York Islanders 3-2 (1-0, 1-1, 1-0)