Kuti Kis legyőzője nyerte az estorili tornát

2001.04.16. 17:55
Hétfőtől a Római Parti Teniszakadémiára figyel a női teniszélet egy része, hiszen megkezdődik a hagyományos 110 ezer dolláros összdíjazású nemzetközi torna. A mieink közül ott lehet a főtáblán Kuti Kis Rita, Kapros Anikó, Marosi Katalin, Nagy Kyra és Mandula Petra is. Ám a múlt hét egyik jeles eseménye volt, hogy legjobb férfi játékosunk, Sávolt Attila a nyolc közé jutott Casablancában. Emellett Juan Carlos Ferréro, az argentin Canas és Amelie Mauresmo is tornát nyert.
Amelie Mauresmo
Kétségkívül a legrangosabb tenisztornát Amelia Island-en játszották a hölgyek. A franciák legjobb teniszezője, Mauresmo ezen nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A döntőben a huszonkét éves hölgy a nálánál néhány évvel idősebb dél-afrikai Amanda Coetzer ellen játszott és végül két szettben megadásra bírta őt. (6:4, 7:5) Mint ahogy az eredményből is kitűnik, szoros küzdelem volt, de Mauresmo végig taktikusabban játszott. Mauresmo a kilencedik, Coetzer a hetedik lett a világranglistán.(Ők egyébként valamennyi menővel egyetemben a pesti nagydíjjal egy időben rendezendő charlestoni tornán állnak rajthoz.)

Estorilban a férfiak rangosabb tornán játszhattak, mint a nők. A spanyolok ásza, az első kiemelt Juan Carlos Ferrero végül nem borította fel a papírformát, és ezáltal idei első győzelmét aratta. Ferrerónak döntő érdemei voltak abban, hogy a tavalyi Davis Kupa döntőben a spanyolok diadalmaskodhattak, de aztán idén rendre ő volt az, aki a kiemeltek közül a leghamarabb búcsút vett a nagy tornáktól. Hiába, ő salakon képes átlag feletti teljesítményre.

Ezt támasztotta alá győzelme is. A fináléban honfitársával, Mantillával csapott össze, és három szettben verte. Mantilláról annyit még mindenképpen érdemes elárulni, hogy ő is mostanság kezdi visszanyerni korábbi formáját. A hölgyek között Estorilban amúgy az a Montolio nyert, aki Kuti Kist múlta felül rögtön az első körben, és aki ha minden jól alakul, akkor Budapestre is ellátogat. (Érdekesség, hogy selejtezőbeli ellenfelet vert a végső győzelemért.)

Sávolt feljövőben

Sávolt Attila
Casablancában szerencsére mi magyarok is érdekeltek voltunk. Sávolt Attila - 140. a világranglistán - ugyanis két nálánál jobban rangsorolt versenyzőnek is megálljt parancsolt a főtáblán. A német Hantsck és a spanyol Calatrava bánta, hogy Sávolt útjába került. A nyolc között aztán a Roland Garros kétszeres királya, Sergi Bruguera várta, aki megadásra késztette. A spanyol is kezdi visszaverekedni magát az elitbe, bár már túl van a zenitjén. Bruguerát aztán az elődöntőben a végső győztes, Canas leckéztette meg egy sima és egy küzdelmes játszmában(6:0, 7:6).

Sávolt végre újra jól teniszezik, talán már kezd beérni az olasz tréner munkája, bár azt még mindig hozzá kell tenni a teljesítményéhez, hogy sajnos csak salakon képes a világelit közelébe férkőzni. A közelgő Roland Garroson viszont ismét lesz erre esélye, hiszen tavaly Párizsban a harmadik fordulóig jutott, ahol az ausztrálok klasszisa, Lleyton Hewitt búcsúztatta.

Hétfőtől Budapestre figyel a világ egy része, és a magyar lányoktól joggal várhajuk a kiugrást, remélhetőleg a hidegebb időjárás nem viseli őket meg túlzottan. A verseny favoritja mindazonáltal nem ők lesznek, hanem a bolgár Maleeva, aki a szezon elején Tokióban Martina Hingist is megszorongatta. Itt a kecsegtető alkalom a meglepetésre, a papírforma felborítására.

A budapesti tenisztorna sorsolása
Maleeva, Magdalena (bolgár, 1.) - Casoni Giulia (olasz)
Gersi, Adriana (cseh) - Habsudova, Karina (szlovák)
Schiavone, Francesca (olasz) - Sanchez Lorenzo Maria A. (spanyol)
Marrero, Marta (spanyol, 7.) - Oremans, Miriam (holland)
Montolio, Angeles (spanyol, 4.) - Buth, Dawn (amerikai)
Chladkova, Denisa (cseh) - Vaskova, Alena (cseh)
Vavrinec, Miroslava (svájci) - Nacuk, Sandra (jugoszláv)
Grande, Rita (olasz, 5.) - Torrens Valero, Cristina (spanyol)
Krasznoruckaja, Lina (orosz, 8.) - Foretz, Stefanie (francia)
Kapros Anikó (magyar) - Boogert, Kristie (holland)
Bacseva, Lubomira (bolgár) - Loit, Emilie (francia)
Garbin, Tathiana (olasz, 3.) - Medina Garrigues, Ana Isabel (spanyol)
Kuti Kis Rita (magyar, 6.) - Gagliardi, Emanuelle (svájci)
Llagostera, Nuria (spanyol) - Mandula Petra (magyar)
Pitkowski, Sarah (francia) - Nagy Kyra (magyar)
Kremer, Anne (luxemburgi, 2.) - Marosi Aracama Katalin (magyar)