A rutin és a lendület párharca Dortmundban

2001.05.16. 16:17
Szerdán este a dortmundi Westfalen Stadionban az UEFA Kupa megszerzéséért csap össze egymással a spanyol Alavés és az angol Liverpool labdarúgócsapata. Mindkét gárda bízik a győzelemben. Az angolok a nagyobb rutinban, míg a hispánok a lelkesedésben és a győzni akarásban látják a siker titkát. Az angol együttes eddig kilencszer, a spanyol nyolcszor diadalmaskodott ebben a kupasorozatban.
A Liverpool a hétvégén az Arsenal felett aratott 2-1-es FA-kupa győzelemmel készült a döntőre. Ez már a második kupa volt, amit idén a vörös ördögök begyűjtöttek, az angol Ligakupa után. Ugyanakkor a spanyol szinten is kis csapatnak számító Alavés, kikapott a spanyol pontvadászat legutóbbi fordulójában a bajnoki cím védőjétől, a Deportivótól.

A múlt a Pool mellett szól

A Mersey-parti alakulat eddig kétszer jutott be a kupa döntőjébe, és 1973-ban a Mönchengladbach, 1976-ban pedig a Bruges legyőzésével meg is nyerte az UEFA Kupát. Az angol csapat hívei bíznak benne, hogy együttesüknek sikerül bekerülni az FC Barcelona, az olasz Juventus és Internazionale társaságába. Ezen alakulatok ugyanis, eddigi háromszor tudták megnyerni a sorozatot, vagy annak elődjét. Legutoljára 1984-ben sikerült a kupagyőzelem a vörösöknek, akkor a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (a BL jogelődjét), sikerült elnyerniük. A következő évben is bejutottak a döntőbe, ám az emlékezetes, 39 halálos áldozatot követelő Heysel-stadionkatasztrófa után, a döntőt elvesztették a Juventus ellen.

A Beatlesek városának első számú csapata 18 alkalommal volt angol bajnok, és az FA-kupát is már hatszor hódította el. Amennyiben szerdán győznének, megismételnék 1984-es triplázásukat, amikor a BEK, az angol bajnoki cím és a Liga Kupa került fel a dicsőséglistájukra.

Út a döntőig:
FC Liverpool

1. forduló:
Rapid Bucuresti (román) - FC Liverpool 0-1
FC Liverpool - Rapid Bucuresti 0-0
2. forduló:
FC Liverpool - Slovan Liberec (cseh) 1-0
Slovan Liberec - FC Liverpool 2-3
3. forduló:
Olimpiakosz (görög) - FC Liverpool 2-2
FC Liverpool - Olimpiakosz 2-0
4. forduló:
AS Roma (olasz) - FC Liverpool 0-2
FC Liverpool - AS Roma 0-1
negyeddöntő:
FC Porto (portugál) - FC Liverpool 0-0
FC Liverpool - FC Porto 2-0
elődöntő:
FC Barcelona (spanyol) - FC Liverpool 0-0
FC Liverpool - FC Barcelona 1-0

Az FC Liverpool mérlege: 12 mérkőzés, 7 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség (gólkülönbség: 14-5)

Alavés: Ha eddig sikerült...

Szerdai ellenfele az Alavés - aki tavaly mindössze a hatodik helyen végzett a spanyol bajnokságban - viszont, még soha nem szerepelt nemzetközi kupában. Abszolút kupaújoncként, ebben a szezonban léptek ki először a nemzetközi porondra, így nincs vesztenivalójuk. Ebben a kiírásban azonban minden várakozást felülmúltak, és most már nem csak rózsaszín(!) mezük miatt beszél róluk Európa. Az elhíresült mezükbe egyébként mind a 13 400 bérletesének nevét belevarrták. Ezt a szerelést azonban a döntőben nem viselhetik, mert az UEFA-előírások értelmében az angolok számítanak pályaválasztónak, ők pedig ragaszkodtak a vörös mezükhöz. Az idei év abszolút meglepetéscsapata, negyvenkét év után, mindössze három éve tért vissza a spanyol első osztályba, és még soha nem nyert semmit Spanyolországban sem.

Út a döntőig:
Deportivo Alavés

1. forduló:
Deportivo Alavés - Gaziantep (török) 0-0
Gaziantep - Deportivo Alavés 3-4
2. forduló:
Lilleström (norvég) - Deportivo Alavés 1-3
Deportivo Alavés - Lilleström 2-2
3. forduló:
Deportivo Alavés - Rosenborg (norvég) 1-1
Rosenborg - Deportivo Alavés 1-3
4. forduló:
Deportivo Alavés - Internazionale (olasz) 3-3
Internazionale - Deportivo Alavés 0-2
negyeddöntő:
Deportivo Alavés - Rayo Vallecano (spanyol) 3-0
Rayo Vallecano - Deportivo Alavés 2-1
elődöntő:
Deportivo Alavés - 1. FC Kaiserslautern (német) 5-1
1. FC Kaiserslautern - Deportivo Alavés 1-4

A Deportivo Alavés mérlege: 12 mérkőzés, 7 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség (gólkülönbség: 31-15)

A döntőre legalább ilyen izgatottan készülnek a dortmundi szervezők is, akik bíznak benne, hogy a sikeres lebonyolítás után, ők is házigazdái lehetnek a 2006-os németországi labdarúgó világbajnokságnak.

Ha az angolok győznek, akkor nem lesz baj. De ha nem...

A várható kezdőcsapatok:
FC Liverpool:
Westerveld - Babbel, Henchoz, Hyypia:, Carragher - Gerrard, McAllister, Hamann, Berger - Owen, Fowler.

Deportivo Alavés:
Herrera - Contra, Eggen, Tellez, Geli - Cruyff, Tomic, Desio, Begona, - Ivan Alonso, Javi Moreno

A finálé játékvezetője a francia Gilles Veissiere lesz.