Hetesekkel verte a Dunaferr a Fotexet

2001.05.18. 18:06
A bajnokság első két helyezettje találkozott a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében. Ebből adódóan nagy csatára lehetett számítani, és lehetetlen volt megtippelni, melyik együttes nyer majd az angyalföldi sportcsarnokban. Tavaly Éles és Hernandez lökdösődése miatt kis híján botrányba fulladt az ütközet - két góllal nyert végül a Fotex -, idén viszont szikrázóan kemény, de sportszerű, egyszersmind rendkívül izgalmas csatában végül hétméteresekkel a Dunaferr diadalmaskodott.
A szerdai elődöntők csak bemelegítésnek voltak tekinthetők, hiszen mindkét csapat magabiztosan múlta felül ellenfelét. A Fotex a Kiskőröst huszonöt, a Dunaferr pedig a Ceglédet verte. Várható volt, hogy erre a presztízscsatára mindkét gárda nagyon figyel majd, ám azt aligha gondolhatta bárki is, hogy több mint húsz perc elteltével mindössze nyolc gól esik majd. Mintha nem sikerült volna kellőképpen ráhangolódniuk erre a rangadóra.

Ugyan a Fotex szerzett vezetést, a Dunaferr kilenc percig nem találta meg az ellenszert a veszprémiek védekezése ellen. Ekkor 2-0-ra vezetett a Fotex, de innen ők kerültek hullámvölgybe, fordítottak az újvárosiak, mi több, el is húztak. A huszonötödik percre már 7-3-ra náluk volt az előny. A vészes veszprémi góliszonyt a csapatkapitány, Csoknyai törte meg.

Mindössze tizenhárom gól egy félidő alatt

A két kapus elképesztő formában volt, Hernandez és Fazekas labdák tömkelegét fogta meg, a legnagyobb ziccerekben sem volt biztos, hogy a támadók túljárnak az eszükön. A félidő végére aztán megnyugodott valamelyest mindkét alakulat, és egyre többször találtak a kapuba. A Veszprém a félidőre 8-5-re feljött, de ettől függetlenül igen kevésnek mondható az egy félidő alatt dobott öt gól.

A második félidőben már jobban összpontosítottak a játékosok, jóval eredményesebbek voltak, a játékrész elején labdát is alig fogtak az addig remeklő hálóőrök. Talán épp a szünet kellett ahhoz, hogy megnyugodjanak a csapatok. Annyiban azonban nem történt változás, hogy továbbra is a Dunaferr koncentrált jobban - öt góllal is vezettek -, ráadásképpen Perezt a játékvezetők kizárták egy súlyos szabálytalanság után, ami kétségkívül a Mocsaiék malmára hajtotta vizet.

Perez kizárása után feltámadt a Fotex

A kiállítás azonban nem törte meg a veszprémieket, csökkentették a hátrányukat. Két gólra is felzárkóztak, mert Szaracsevics, Diaz és Csoknyai is egyre jobban belendült. No, meg az is kellett ehhez az eredményhez, hogy a csereként beálló - csak a heteseknél szerepet kapó válogatott - Szathmári három büntetőt is hárítson. 13-9 után a Dunaferr tíz percig képtelen volt gólt lőni, a Fotex viszont négyszer is eredményes volt, így újra nyílt lett a kupa sorsa.

Ezek után fej-fej mellett haladtak a csapatok, de rendszerint a Dunaferrnél volt az előny. Ebben leginkább a beálló posztján remeklő Rosta szerzett elévülhetetlen érdemeket. Az utolsó percre fordulva azonban megint egyenlő volt az állás. A Dunaferr támadhatott, ám hibáztak, így a Fotexnek volt esélye arra, hogy eldöntse a trófea sorsát, de ők sem tudtak vele élni. Jöhettek a hétméteresek.

Szaracsevics végzetes hibája

Az újvárosiak közül a litván Marcinkevicius kihagyta a másodikat, ezzel óriási lehetőség kapujában állt a Fotex, ám Jovics a mindent eldöntő ötödik sorozatban a kapufára lőtt. Ezek után Mohácsi egyenlített, és az első öt büntető 4-4, megintcsak eldöntetlen volt a kupadöntő.

A következő két hetes - Pásztor és Mohácsi révén - bement, a második körben azonban Szaracsevics hibázott, csakúgy, mint a mérkőzésen Hernandez hárított. Tóth Edmond viszont megadásra késztette Szathmárit, és ezzel története során először nyert Magyar Kupát a Dunaújváros.

Jegyzőkönyv
Dunaferr SE-Fotex KC Veszprém 16-16 (8-5, büntetőkkel: 6-5)
Magyar Kupa döntő Fáy utcai sportcsarnok, 2000 néző V: Klucsó, Lekrinszki
Góldobók: Kertész 5, Mohácsi 5/2, Mocsai 3, Rosta 2, Kuzmicsov 1, illetve Oszlánczi 5, Perez 2, Csoknyai 2, Jovic 2, Saracevic 2/1, Diaz 1, Mezei 1, Tóth J. 1
Hétméteresek: Mohácsi 2, Tóth E. 2, Mocsai 1, Kuzmicsov 1, illetve Pásztor 2, Iváncsik 1, Csoknyai 1, Saracevic 1
Büntetők: 5/2, illetve 2/1
Kiállítások: 12, illetve 10 perc
Piros lap: Perez (40.)