Két magyar bronz a vívó Eb-n

2001.07.06. 20:10
Két magyar bronzérem született a koblenzi vívó Európa-bajnokságon. Az egyikre kétségkívül számíthattunk, hiszen a kardozó Nemcsik Zsolt a két évvel ezelőtti világbajnokságon aranyérmet nyert. A férfi tőrözők azonban az elmúlt években gyengén szerepeltek, így Juhász Attila éremszerzése igazi meglepetés.
Az olimpián nyolcadik helyen végzett tőröző, Marsi Márk korán búcsúzott az Eb-től, pedig a szakemberek az éremszerzését sem tartották kizártnak. Marsi azonban már a legjobb harminckettő között kiesett. Juhász Attila viszont kárpótolta a szakágat.

Juhász az elődöntőig nagyszerűen vívott, brit ellenfelét például úgy verte, hogy mindössze egyszer volt képes megszúrni őt. Az orosz Alexander Lakatos sem járt jobban, őt is meggyőzően verte a BVSC vívója, de őt kettőig jutott. Ez a siker pedig akkora önbizalmat adott neki, hogy a nálánál sokkal jobb nevű olasz Magni legyőzése sem okozott neki gondot, ezzel pedig az elődöntőbe került.

Az elődöntőre elfogyott Juhász lendülete

Az ugyancsak olasz Vanni ellen azonban már elfogyott a lendülete, és 15-12-es vereséget szenvedett. Némiképp a fáradtság is érződött a mozgásán, ám ettől függetlenül a harmadik hely is szép teljesítmény.

A kardozók becsületét a csapatban világbajnok Nemcsik mentette meg, aki az olimpián igencsak elszúrta az egyéni versenyt, egy korántsem jegyzett angol ellen szenvedett vereséget - tüstént az első körben. Nemcsik azóta sokkal jobb formába lendült, Koblenzben kiválóan vívott. Az olasz világbajnok Tarantino után az ukrán Lukasenkót is magabiztosan verte, így a négy közé került.

Az olimpiai bajnok Pozdnyakovval nem bírt Nemcsik

A döntőbe jutását viszont megakadályozta az egyéniben olimpiai bajnok orosz Pozdnyakov, akit Nemcsik a közelmúltban kétszer is legyőzött. Igaz, az orosz is nyert ellen négyszer. Ezúttal is az ő akarat érvényesült, így Nemcsiknek is be kellett érnie a bronzéremmel.