Schmitt: Valóban nem én vagyok a favorit

2001.07.12. 20:29
Egyre-másra látnak napvilágot a találgatások a NOB 112. ülésszaka előtt, amely eldönti, hogy a 2008-as olimpiának melyik város adhat otthont, illetve arról is döntés születik, hogy ki lesz a leköszönő elnök, Juan Antonio Samaranch utóda. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál az Indexnek Moszkvából telefonon elmondta, hogy Peking olimpiai rendezése körül konszenzus látszik körvonalazódni, és elismerte azt, hogy valóban nem ő a favorit.
Schmitt Pál
Schmitt Pál jelentkezett elsőként a NOB elnöki tisztségére, de mint ő maga is többször hangoztatta: mindez semmiféle előnyt nem jelent a számára, hiszen nem gyorsasági, hanem felkészültségi versenyről van szó.

Schmitt Pál az Indexnek korábban azt is kifejtette, hogy Samaranch nyilatkozatából, miszerint a NOB első elnökének Svájcban kell élnie, és az sem baj, ha olimpiai bajnok volt, nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani, mert a többi jelöltről is felső fokokban beszél a búcsúzó elnök.

Peking körüli konszenzus?

A kétszeres olimpiai bajnok az Indexnek Moszkvából telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a helyszínen szemlélve: Peking olimpiai rendezése körül konszenzus látszik körvonalazódni. Ám szerinte korántsem lehet a többi város esélyeit lebecsülni, mert nagy delegációval érkezett meg valamennyi, és a létesítményekben szinte egytől egyig komoly háttérrel rendelkeznek. Az eddigi Peking-ellenes tüntetések véleménye szerint nem fogják befolyásolni a döntéshozókat.

Öt évvel ezelőtt nagyobb esélyeim lettek volna

Schmitt elismerte: valóban nem ő a favorit, és a helyszínen is érezhetően kezdenek kirajzolódni az erővonalak, de azért "outsidernek" sem tartja magát. Annál is inkább, mert ezzel a jelöléssel már azt elérte, hogy Magyarországnak nagyobb tekintélye lesz a sportvilágban, egyúttal az olimpiai mozgalomban. "Remélem, ily módon hozzájárultam, hogy az ország jó hírnevét öregbítsem. Veszíteni nem fogok ezzel a jelöléssel" - értékelt a NOB-alelnök.

"Épp most tettünk egy látogatást Putyin elnöknél, aki a Kreml felújított tróntermében fogadott minket, és mind az ötünknek sok sikert kívánt" - folytatta.

Kérdésünkre azt is kifejtette, hogy öt évvel ezelőtt sokkal nagyobb esélye lett volna a győzelemre, mert akkor a NOB első alelnöke volt, ily módon megkerülhetetlen a diplomáciában. "Mostanra változtak az idők, ezzel az esélyeim is, de ettől függetlenül nekem is maradtak lehetőségeim, hiszen egyedül én vagyok olimpiai bajnok" - zárta mondandóját, mert a NOB ülésszakán helyet kellett foglalnia.

A 2008-as nyári olimpia helyszínéről pénteken helyi idő szerint 18 óra tájban születik döntés. Samaranch utódját pedig hétfőn délelőtt választják meg.

Párizs hibája, hogy tökéletes

A világ tekintélyes újságjai is latolgatják az olimpiai esélyeket.

A brit lapok Pekinget tartják a legesélyesebbnek arra, hogy elnyerje a 2008-as nyári olimpia rendezési jogát. Még akkor is, ha Anna hercegnő, a NOB két brit képviselőjének egyike, biztosan Torontóra adja szavazatát. Hozzáteszik azt is, hogy Párizs páratlanul jó esélyeit megtorpedózhatja Claude Bebearnek, a szervező bizottság elnökének állítólagos érintettsége az Axa biztosító körüli pénzügyi botrányban.

"A pályázatnak egyetlen hibája, hogy tökéletes" - értékelnek a francia újságok. A Libération mindazonáltal elismeri - a NOB-on belüli lobbizások ismeretében -, jelen pillanatban Peking az esélyesebb, és előfordulhat: Párizsnak nem marad más, mint benyújtani jelentkezését a 2012-es olimpiára. Az AFP pedig a kémrepülőügy miatt feszültté vált amerikai-kínai viszony miatt helyezi előtérbe Peking megválasztását.

Az elemzések szerint a 2008-as olimpia rendezési jogának odaítélése befolyásolhatja Samaranch elnök utódlásának a kérdését is. Az óvatosságáról és a földrészek közötti nyílt rivalizálásáról ismert NOB tagjai kínosan ügyelni fognak arra, hogy elkerüljék az esetleges "ütközést", vagyis az európai helyszín megválasztása esetén biztosan nem európai elnököt választanak.

Ehhez csatlakozik a The Daily Telegraph is, amelyik egyértelműen Jacques Roggét, a belga orvost tartja a legesélyesebbnek az öt jelölt közül, és úgy véli, hogy ha Peking nyer, akkor Kim Un Jong, dél-koreai diplomata akár már a hétfői választást megelőzően leszámolhat nagyratörő terveivel. A The Daily Telegraph latolgatása szerint az első fordulóban Rogge és Kim egyaránt 45 körüli szavazatra számíthat, a fennmaradó szavazatokon Anita deFrantz, Richard Pound és Schmitt Pál osztozik majd.

Ezt a vélekedést támasztja alá a Reuters is, bár a hírügynökség hozzáteszi, hogy Kim Un Jong hátránya lehet a kora is (72 éves). Bár a dél-koreai diplomata a Die Welt hasábjain úgy nyilatkozott - fizikai felkészültségét bizonyítandó -, hogy a jelöltek bármelyikével hajlandó kiállni egy hárommenetes tékvandó-mérkőzésre, majd azt is kifejtette, hogy korántsem néz ki hetvenévesnek.

Az olimpiai helyszínválsztás menetrendje
A NOB 112. ülésszakán, Moszkvában véglegesítették a 2008-as nyári olimpia helyszínéről történő szavazás menetrendjét.
A pontos menetrend (magyar idő szerint):
A pályázók bemutatkozása: Oszaka 7.30 ó, Párizs 8.45 ó, Torontó 9.45 ó, Peking 13 ó, Isztambul 14 óra
A szemlebizottság elnökének beszámolója: 15.15 óra
A szavazás a színhelyről és a megállapodás aláírása: 16 óra
A rendező város sajtókonferenciája: 18 óra