Nem sikerült az éremszerzés kalapácsvetőinknek

2001.08.06. 14:16
Csalódást okoztak szereplésükkel férfi kalapácsvetőink az edmontoni atlétikai világbajnokságon. Leginkább ettől a számtól várt érmet - titokban talán aranyat is - a közvélemény és a szakma, ám Kiss Balázs a hatodik, Gécsek Tibor a nyolcadik, Annus Adrián pedig a kilencedik helyen végzett. A győzelmet az olimpiai bajnok lengyel Szymon Ziolkowski szerezte meg, új világbajnoki csúccsal.
Szépen indult az este, hiszen "bemelegítésként" Vaszi Tünde bejutott a női távolugrás döntőjébe. Ezután, férfi kalapácsvetőinken volt a sor, hogy "magyaros" estét varázsoljanak Edmontonban. Erre meg is volt az esély, hiszen a döntőbe jutott tizenkét versenyző közül három magyar volt.

Kiss Balázs 5. lett
Hiába tették ki azonban az indulók egynegyedét a mieink, az éremért folyó harcba nem tudtak beleszólni. A dobogósok mind 80 méter felett dobtak, és ezt a teljesítményt egyik kalapácsvetőnk sem tudta teljesíteni. Az új lebonyolítási rendszer szerint minden versenyzőnek három kísérlete volt, hogy a legjobb nyolc között kvalifikálja magát. Ez Annus Adriánnak nem sikerült: a világranglistán második Annus dobásával még a 79 métert se érte el.

Kiss az ötödik, Gécsek a nyolcadik helyen lépett tovább úgy, hogy Gécseknek mindössze egy érvényes kísérlete volt. Az élen ekkor a japán Murofusi állt. A folytatásban mindkét versenyzőnk javított teljesítményén, ám eredményük nem volt elegendő az előrelépésre. Az ötödik sorozatban Ziolkowski hatalmas egyéni és világbajnoki csúcsot dobott, ezzel átvette a vezetést a japántól. A mieink a folytatásban sem tudtak erősíteni, atlantai bajnokunk még vissza is csúszott egy helyet.

Az utolsó sorozatban hiába javított nyolc centit Gécsek, a 8. helyről nem tudott elmozdulni. Kiss utolsó kísérlete érvénytelen volt, így ő a 6. helyen zárta a világbajnokságot. Az élen nem változott a helyzet - hiába dobott a japán is egyéni csúcsot - már nem tudta visszaszerezni az első helyet, így Ziolkowski az olimpiai után a világbajnokságot is megnyerte.

Ha a magyar versenyzők idei legjobb dobásaikat nyújtják, Annus (83.39m) aranyérmet, Gécsek (81.76m) bronzot nyert volna, Kiss (81.36m) pedig negyedikként végez.

Atlétika vb, Edmonton
Férfi kalapácsvetés végeredménye:
1. Szymon Ziólkowski (Lengyelország) 83.38
2. Murofusi Kodzsi (Japán) 82.92
3. Ilja Konovalov (Oroszország) 80.27
4. Nicola Vizzoni (Olaszország) 80.13
5. Andrij Skvaruk (Ukrajna) 79.93
6. Kiss Balázs 79.75
7. Igor Asztapkovics (Fehéroroszország) 79.72
8. Gécsek Tibor 79.34
9. Annus Adrián 78.10