Letették a Budapest Sportcsarnok alapkövét

2001.08.23. 16:02
Az már korábban kiderült, hogy az 1999. december tizenötödikén leégett Budapest Sportcsarnok helyébe új épül, az azonban csak a csütörtöki alaptételkor vált bizonyossá, hogy Európa egyik legimpozánsabb létesítményének, nem utolsósorban Magyarország második legnagyobb középületének munkálatai kezdődtek el. Deutsch Tamás sportminiszter azon reményét fejezte ki, hogy tizenegy év múltán újra láng övezi majd a csarnokot, de annak kifejezetten örülni fogunk, mert az olimpiai láng lesz. Az új csarnok egyébként 12 és fél ezer férőhelyes lesz.
Elérkezett a pillanat, amikor a "rombolás", a bontás után végre már építeni is lehetett a leégett Budapest Sportcsarnok helyén. Deutsch Tamás sportminiszter, Stumpf István kancelláriaminiszter is megjelent ebből az alkalomból, csakúgy, mint a francia kivitelező Boygues cég vezérkara. Ők együttesen tették le az új csarnok alapkövét.

Deutsch: Az új bor új tömlőbe való, balgaság a régibe tölteni

Deutsch Tamás sportminiszter
A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy miután az ország egyik szimbóluma semmisült meg a tűzben, most szinte kötelességük egy újabbat építeni, és többek között ezért is döntöttek amellett, hogy nem a régit rekonstruálják. "Az új bor új tömlőbe való, balgaság a régibe tölteni" - érzékeltette.

Emellett persze közrejátszott az olimpiai pályázat terve is, hiszen az újonnan felépülő létesítményben már több sportág eseményeit lehet kitűnő körülmények között, remek színvonalon megrendezni. Kiemelte azt is, hogy politikai hovatartozás nélkül született meg a terv az újjáépítésre.

A magyarok: vereségek győztesei - a BS-re is áll a párhuzam

Ezek után az Amerikában élő John Lukacs történész egyik gondolatát idézte, miszerint: a magyarok a vereségek győztesei. "A megújulásra ez a nemzet mindig képes volt, ez a létesítményt is bizonyítja ennek a megállapításnak az igazságtartalmát. Összefogással, közös akarattal, mindent elérhetünk" - összegzett.

Fürjes Balázs az építkezés miniszteri biztosa
Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy tizenegy év múlva ezen a helyen ismét láng ég majd, ám annak valamennyien örülni fogunk, hiszen az olimpiai láng lesz.

A francia cég vezérei ezúton is köszönetüket fejezték ki azért, hogy a magyar állam őket választotta beruházóként. Természetesen ők is egyfajta "referenciamunkának" képzelik az építést, és Magyarország mellett a jó gazdasági mutatók szóltak. Megtudtuk azt is, hogy a maximális férőhely 12 és fél ezer lesz az új Budapest Sportcsarnokban, ám a mobil lelátók miatt ez csökkenhet.

A leégés hároméves évfordulója az átadási határidő

Az épülő csarnoknak legkésőbb jövő december 15-ig - a leégés hároméves évfordulójára - kell felépülnie, ám a kivitelező előteljesítést vállal, és akár már szeptemberben is üzemkész állapotban lehet a komplexum. December 15-e után azonban napi huszonegymillió forint kötbér fizetésére kényszerül a Boygues, amennyiben nem épül fel a csarnok.