Kilakoltathatják az Európa-bajnokot

2001.09.28. 08:43
Faragó József tizenkét éve nyert Európa-bajnokságot a 48 kilósok között, két olimpián vett részt - Szöul és Barcelona -, ám miután abbahagyta a birkózást, a magánéletben nem járt szerencsével. Két éve csalási kísérlet miatt egy éves szabadságvesztésre ítélték, miután úgy adta lakását fedezetként, hogy még nem volt az ő tulajdona. Nyolc hónapot töltött le büntetéséből, kiszabadult, visszailleszkedett az életbe, ám most kilakoltathatják.
Faragó Józsefet a szakemberek "egy nagyversenyes" birkózónak tartották, és ezt a tételt igazolta is, hiszen tizenkét éve a 48 kilósok között a kontinens legjobbjának bizonyult, csakúgy, mint a későbbi olimpiai bajnok, Farkas Péter.

Tavaly március tizenötödikén szabadult a börtönből

Faragó a 92-es barcelonai olimpián azonban már nem járt szerencsével, helyezetlenül végzett. Ezek után nemsokára abba is hagyta a versenyzést, keveset hallhattunk róla, elszakadt a sportágtól. Mígnem két éve arról értesülhettünk, hogy egy bonyolult ingatlanügy - úgy ajánlotta fel lakását fedezetként, hogy még nem volt a tulajdonában - másodrendű vádlottjaként egy éves börtönbüntetésre ítélték.

A bíróság csalási kísérlet miatt szabta rá ki ezt a büntetést, amiből nyolc hónapot le is töltött, tavaly március tizenötödikén szabadult. Azóta visszailleszkedett az életbe, munkahelyet szerzett, ami két hete megszűnt. Az életében van azonban még egy nagyobb baj is.

Faragó: nem is tudom, hová mehetnék

Előfordulhat, hogy kilakoltatják. A jelenlegi ingatlana ugyanis nem szerepel a nevén, jogilag: jóhiszemű jogcím nélküli lakó. Pedig - állítása szerint - évekkel ezelőtt megvásárolta a nyolcadik kerületi lakást. (Pontosabban az eladónak Ózdon vásárolt egy ingatlant.)Igazolni viszont ezt csak olyan adás-vételi okmányokkal tudta, amelyek nem megfelelőek az önkormányzatnál. Ügyvédi ellenjegyzés nem készült, csak két tanú aláírásával egy adás-vételi szerződés.

Fokozza a gondokat, hogy az ügyletet lebonyolító ügyvéd már nem tagja a kamarának, és akitől megvásárolta a lakást, már nem él. Faragó az Indexnek kifejtette, hogy az önkormányzat részéről még hivatalos értesítés nem született arról, hogy költözzön ki. "Az a baj, hogy nem is tudom, hová mehetnék három gyerekkel és az élettársammal" - összegzett.