Shanahané az idény első mesterhármasa

2001.10.07. 20:04
Hat mérkőzés jutott az NHL második játéknapjára, melyen - igazi sztahanovistaként - ismét jégre lépett az Ottawa, igaz a Szenátorok teljesítményén meglátszottak az előző napi, torontói csata nyomai, hiszen kikaptak a Montrealtól. Teljességgel felépült viszont térdsérüléséből Brendan Shanahan, a Detroit csatára, aki három góllal vette ki a részét csapata San Jose-i sikeréből.
Bár jónéhány gárda még a premierre vár az NHL 2001/2002-es szezonjában, az Ottawa péntek hajnalban letudta második mérkőzését is. A Szenátorok torontói sikerük után hazai jégen léptek pályára az előző idényben meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújtó Montreal ellenében. A Canadiensnek tavaly esélye sem volt a rájátszásba kerülésre - mentségükre szóljon, szinte egész évben tele volt sérültekkel a gárda, legjobb összeállításukban még véletlenül sem tudtak pályára lépni. Nem úgy most.

És ha már végre a legjobbak szerepeltek, tartottak egy kis bemutatót a fővárosi publikumnak: a végére két gólig és egy asszisztig jutó Oleg Petrov vezérletével két harmad alatt négyet rámoltak be a kissé indiszponált Pat Lalime ketrecébe (az utolsó negyedre már nem is korcsolyázott ki a jobb sorsra érdemes kapus, Jani Hurme állt a kapu elé).

Az orosz csatár mellett Brian Savage (egy gól, három passz), Yannic Perreault és Stephane Robidas (mind egy-egy találat és elôkészítés) jeleskedett a Monteralban, míg a hazaiaknál csak az idei második és harmadik találatáig jutó Radek Bonk tudta felvenni a lépést velük.

Shanahan mesterhármast ütött

Három gólnál tart Brendan Shanahan is, ám a Detroit csatárának csak egy meccs kellett a triplához. A hat trickért már csak azért is kalaplengetés jár a tavalyi rájátszásban súlyos térdsérülést szenvedett balszélsőnek, mert a legfontosabb, utolsó találatot a hosszabbításban lőtte, ráadásul emberhátrányból. Az ominózus, meccs végét jelentő gól pillanatában ugyanis Szergej Fjodorov éppen a büntetőpadon ücsörgött (egyébként Shanahan első két góljánál éppen ô adta a passzokat), így a mérkőzés hőse egy ellenféltől elcsent koronggal iramodott meg a Cápák kapuja felé.

A San Jose egyébként mindvégéig egyenrangú partnere volt a nyáron brutálisan megerôsödött Red Wingsnek (Luc Robitaille, Brett Hull, Dominik Hasek külön-külön is emelték volna az amúgy sem alacsony nívót), a harmadik harmadban például simán felálltak a padlóról egy null-hármas detroiti roham után. Pechükre, Shanahan szenzációs napot fogott ki, és szinte nem is tudott hibázni.

Népünnepély Bostonban

Amíg San Joséban mindenki Shanahant kárhoztatta, addig Bostonban igazi népünnepély zajlott a csarnokban. A nagyérdeműnek az Anaheim elleni derbi elôtt és után is volt miért tombolnia: a mérkőzés előtt a Bocsoknál huszonegy idényt (!!!) lehúzó, ám pályafutása utolsó másfél esztendejére a Coloradohoz igazoló, és a denveriekkel Stanley-kupát nyerő Ray Bourque-öt ünnepelte a publikum, míg a háromszor húsz perc letelte után a maiak győzelmének tapsolhattak. A Bruins nem vette félvállról a meccset, harminchétszer tesztelte tesztelte Steve Shieldset, aki négy alkalommal nemtudott mit kezdeni a kapuja felé süvítô pakkal.

Öt perc alatt három gól szerzett a Flyers

Még nála is többször nyúlt maga mögé Philadelphiában Trevor Kidd, a Florida hálóőre, pedig a Panthers jól kezdett, Kristian Huselius találatával vezetett a Flyers ellen. Az utolsó harmadik nem is volt semmi gond a déliekkel, ám ekkor mintha kissé elfáradtak volna, legalábbis a Philly öt perc alatt könnyedén vágott nekik hármat. A Repülősök öt gólját Justin Williams találatai foglalták keretbe - az első és az utolsó alkalommal ô mattolta Kiddet. Kapusgondoktól tarthat a Buffalo edzôje, Lindy Ruff is, hiszen a Szablyáknak nehéz lesz pótolniuk a Red Wingshez távozott Haseket. Az Atlanta ellen Martin Biron próbálkozott közepes sikerrel - bár csak két gólt kapott, a csapat veszített.

Rossz napja volt a vancouveri közönségnek is, hiszen kedvenceik csak a harmadik harmadban döbbentek rá, elkezdôdött az idény, ám ekkor a Chicago már öt-kettôre vezetett. Döntetlent láthattak a szurkolók Columbusban és Los Angelesben, ám míg a Blue Jackets fanjai örültek a St. Louis ellen pontszerzésnek, addig a kaliforniaiak bosszankodtak, hiszen az igencsak meggyengült Phoenix ellen győzelmet vártak a Királyoktól.

A 2. játéknap eredményei

Boston Bruins-Anaheim Mighty Ducks 4-2 (1-0, 3-2, 0-0)
Buffalo Sabres-Atlanta Thrashers 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)
Ottawa Senators-Monteral Canadiens 4-6 (0-2, 1-2, 3-2)
Philadelphia Flyers-Florida Panthers 5-2 (1-1, 0-0, 4-1)
San Jose Sharks-Detroit Red Wings 3-4 h. u. (0-0, 1-1, 2-2, 0-1)
Vancouver Canucks-Chicago Blackhawks 4-5 (1-3, 1-2, 2-0)
Los Angeles Kings?Phoenix Coyotes 2-2 h. u. (1-0, 1-2, 0-0, 0-0)