Bűnbak lehet az olimpiai bajnok pólós

2001.11.30. 14:10
Különös szerbiai túrán van túl Fodor Rajmund olimpiai bajnok pólósunk, a szerbiai Hercegnoviban játszott LEN Kupa-selejtezőt csapatával, az olasz Firenzével. Az Index előtt azt sem rejtette véka alá, hogy szokásos - decemberi - összejövetelükön kiderülhet: találtak-e a vezetők bűnbakokat az idei gyengébb szereplésre.
Idén nem zártak jó évet olimpiai bajnok pólósaink, amióta dr. Kemény Dénes áll a válogatott élén első ízben fordult elő, hogy egyetlen világversenyt sem nyertek. Pedig a hazai Európa-bajnokságon nekik állt a zászló, aztán harmadikok lettek. A vb-n pedig csak ötödikek. Adódhat a kérdés, hogy a két kudarc után megváltozott-e a megítélése a magyar pólónak a világban.

Ugyanolyan játékos vagyok, mint az olimpia után

Fodor Rajmund, a csapat Jolly Jokere úgy véli, nem. "Ugyanolyan játékosnak tartanak itt most is, mint amilyennek az olimpiai diadal után. Azt hiszem, így vannak ezzel a többiek, és a szakemberek szemében mi nem lettünk kisebbek a balul sikerült idei versenyek után. Egy csapat életében többnyire akadnak hullámvölgyek, mi is belekerültünk, és saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy nem lehet mindig nyerni." - magyarázta.

Fodor szerint az a nagy kérdés, hogy belátják-e mindezt a vezetők is, vagy bűnbakokat találnak. "Karácsony előtt lesz egy szokásos vacsoránk, ott már sok minden kiderülhet a jövővel kapcsolatosan." Hozzátette, hogy pillanatnyilag teljesen felesleges találgatásokba bocsátkozni, egyelőre többet nem mondhat - nem is tud -, és nincs is értelme.

Fodor épp egy hercegnovi túrán van túl, ahol LEN Kupa meccset játszott csapatával, a Firenzével, és igencsak zord körülmények fogadták. Nem volt például fűtés a szállodájukban, ráadásképpen számára még hátrányosabb volt a helyzet, hiszen nemrégiben meghűléssel bajlódott.

A cél idén is a bajnoki cím

A szegedi bajnok azt is kifejtette, hogy remélhetőleg idén is harcban lesz csapata a bajnoki címért - tavaly a Kásás és Steinmetz fémjelezte Napoli verte őket -, még annak ellenére is, hogy délelőttönként például csak úgy tudnak edzeni, hogy meg kell osztaniuk medencéjüket a város úszkálni vágyó lakosságával.

Külhoni népszerűségét firtató kérdésre szerényen megjegyezte: "Mivel a vízilabda a futball, a motorsport, a röplabda és a kerékpár után következik a talján rangsorban, igazán nem kell attól tartani, hogy lépten-nyomon felismerik az utcákon. A magyar röplabdázók sokkal népszerűbbek saját városukban" - összegzett.