Rekordtámogatást kapott 2001-ben a magyar sport

2001.12.28. 15:27
Jó évet zárt a magyar sport, hiszen nyolc vb-aranyat és 173 olimpiai pontot szerzett, ami kimagasló teljesítménynek számít. Emellett gazdasági tekintetben is kitűnően sikerült az esztendő, hiszen a MOB több mint százmillióval teljesítette túl bevételeit, a kormány pedig augusztusban több, mint négymilliárdot szavazott meg rendkívüli sporttámogatásra.
Kezdjük a sort a Magyar Olimpiai Bizottsággal, amelyiknek élén váltás történt idén. Molnár Zoltán tavasszal három olimpiai bajnokot megelőzve végül őt választották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének. Molnár a Népstadion első embere volt, azt a posztot áldozta fel a megbízatás érdekében

Egészséges rivalizáció alakult ki

Az eredményeket illetően nem rejtette véka alá örömét, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem szabad a sikerekből messzemenő következtetéseket levonni, hiszen olimpia utáni évről van szó, nem pedig kvalifikációsról, amikor óhatatlanul nagyobb a nemzetközi sportéletben a konkurencia.

A gazdálkodással kapcsolatosan az Indexnek megjegyezte. "Idén 135 millió forint többlettel zártunk, amit rendkívüli támogatásként szétosztottunk a szövetségek között, ily módon a kajakosok, a vívók, az úszók, a birkózók profitálhattak leginkább a megnövekedett reklámbevételekből." Molnár szerint ebben az is közrejátszik, hogy a MOB és az újonnan megalakult Sportmarketing kft - a Magyar Csapat program működtetője - között egészséges rivalizáció alakult ki, amelyik kétségkívül a magyar sportot fogja előrevinni.

Molnár cáfolta, hogy ellenséges lenne a két szervezet között a viszony - a pletyka abból adódott, hogy egy elképzelés szerint a MOB marketingjogai is az új céghez kerülnek -, és mint mondta: a szerződéseikbe is bepillantást nyerhetnek, mi több, az általuk korábban levédett domainnevet is átadják a Sportmarketing kft-nek. "Vannak még a hazai sportéletben kiaknázatlan lehetőségek, a Magyar Csapat program ebben mindenképpen segíthet."

Az állam 4.4 milliárdot utal a szövetségeknek

A MOB többletbevétele mellett az állam is kinyitotta a sport számára a csapokat. Immáron bizonyos: 4.4 milliárd forintot oszthatnak szét - ez még a múlt évre értendő - rendkívüli támogatásként a szövetségek szakosztályaik között. Nem kevesebb, mint 63 sportág kapott ebből a pluszpénzből.

Csak érdekességként néhány számadat: a korábban mostohán kezelt vízilabdázók ötvenmillióval lettek gazdagabbak, a vívók negyvennyolccal, így a közeljövőben aligha merülhet fel még egyszer annak lehetősége, hogy nem tudnak elutazni a világbajnokságra.

Nem vitás, hogy az egyesületeknek jelent legtöbbet ez a pénz, hiszen ahogy az Index nyáron hírül adta, az MTK-nak mindössze háromszázezer forint maradt a számláján. A kék-fehérek a kajakosaik között most 23 milliót oszthatnak szét, így joggal bízhatnak abban a versenyzők, hogy most már nem késnek a fizetéseik, és talán abban is, hogy nemcsak a minimálbért vehetik fel.