Január: Kokó az első magyar profi bokszvilágbajnok

A sportéletben a január korántsem az eseményekről híres, idén azonban akadt jócskán látni- és olvasnivaló már ekkor is. Elég csak Mezey György lemondását, vagy Kovács István profi világbajnoki címének elnyerését mondani.

Mezeyt menesztik

Az év első botránya az egykori szövetségi kapitány nevéhez fűződik. Dr. Mezey György nem tudta valóra váltani a Vasas futballvezetőinek elképzeléseit. A csapat csupán a hetedik helyen zárta az őszt, és miután a tervek között dobogós helyezés kivívása szerepelt, Mezeynek menni kellett. Sokan a szemére vetették, hogy egy olyan játékost akart megvásároltatni súlyos milliókért, aki a szabályok alapján nem került pénzbe. No és persze azt is, hogy az általa titkos ígéretnek tartott Makszimovszki nem került be egyszer sem a kezdőbe. Utóda az addigi másodedző, Bozsik Péter lett, aki a harmadik helyre vezette az együttest.
Kell egy csapat

Lékót legyőzte a világbajnok

Lékó Péter
Immár szokásosan kezdődött az év a Szabadkáról Szegedre áttelepült sakk nagymester, Lékó Péter számára. Lékó kétezres, Alexander Halifman elleni meccse után idén is a világbajnokkal mérkőzött. Ám Halifman elleni fölényes sikere után Vlagyimir Kramnyikkal szemben kapitulált, 7-5 arányban maradt alul.
Döntetlen az utolsó partin

Egerszegi és Puskás az évszázad legjobbjai

A Nemzeti Sport olvasói az ötszörös olimpiai bajnok úszót, Egerszegi Krisztinát választották a hölgyek között az elmúlt évszázad legjobb sportolójának. Egerszegi a kajakozó Kőbán Ritát és az ugyancsak úszó, Kovács Ágnest utasította maga mögé. A férfiaknál a vb-ezüstérmes Aranycsapat legjobbját, Puskás Ferencet választották a legkiemelkedőbbnek. Puskás a Real Madrid színeiben BEK-et nyert, a magyar válogatottal olimpiát. Puskás az öttusázó Balczó Andrást és az öklöző, Papp Lászlót előzte meg. Mindketten háromszoros olimpiai bajnokok.
Egerszegi és Puskás az elmúlt száz év legjobbja

Kokó világbajnok lett

Kétéves profi pályafutását sikerült megkoronáznia Kovács Istvánnak, 96-ban olimpiai bajnok öklözőnknek. A müncheni világbajnoki mérkőzésen a dominikai Diazt a tizenkettedik menetben technikai KO-val verte. Kokó a WBO szervezet égisze alatt szerezte meg a világbajnoki övet, első magyarként.
Kovács István kiütéssel lett a WBO világbajnoka

André és Jennifer

Jennifer Capriati
Az évekkel ezelőtt a rendőrségi hírekben - kábítószerezés, majd ékszerbolti lopás - gyakorta szereplő Jennifer Capriati szenzációsan tért vissza a teniszelitbe. Az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon a döntőben Martina Hingist múlta felül. Barcelona olimpiai bajnoka kiemelkedően játszott végig a torna során. Az év végén a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség a legjobb női sportolónak választotta. André Agassi a francia Clément-nal szemben nyert a fináléban, így hetedik Grand Slam elsőségét szerezte meg.
Jennifer Capriati a csúcsra ért

Franciaország a kézilabda világbajnok

A házigazda gall csapat hosszabbítás után nyerte meg hazai pályán a világbajnoki címet Svédország ellen. A franciák másodszor kerültek a világ trónjára. A hat évvel ezelőtti sikerük jókora meglepetést okozott, ez a diadaluk sokkal inkább teljesítette a várakozást.
Franciaország ülhet a férfi kézilabda trónjára

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32