Jól rajtolt kézilabda válogatottunk a vb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda válogatott miután nem vívta ki a sydneyi olimpiai részvételt, a februári Európa-bajnokságól is távolmaradt, mert a norvég válogatottal szemben alulmaradt. Így nem maradt más hátra a mieink számára, mint hogy selejtezőn keresztül biztosítsa a helyét a következő világbajnokságra. A rajt nagyszerűen sikerült.
Első ellenfelünk a ceglédi mérkőzésen a törökök voltak, akiket korántsem szabadott lebecsülni, még akkor sem, ha a múltban nem értek el jeles sikereket. A közelmúltbeli kudarcok után a kispadon Hajdu Jánost Skaliczki László váltotta, aki meg is fiatalította csapatát.

A Barcelona sztárja, Nagy László tartotta a lelket a mieinkben

Alakuló válogatottunk nem kezdte jól a találkozót - többször hátrányba kerültek -, de a törökök nem tudták faképnél hagyni a Pásztorékat, így fej-fej mellett haladtak a csapatok.

A Barcelona klasszisa azonban, a huszonegy éves Nagy László magához vette a kezdeményezést, és az első félórában dobott öt góljának köszönhetően egy góllal a magyarok vonulhattak pihenőre. Fazekas jól védett, ám mivel Hatirnazt és Tirant nem voltak képesek tartani a védők, csupán eggyel voltunk előttük.

Ilyen arányban is megérdemelten nyertek Pásztorék

A második játékrészben aztán varázsütésre javult fel együttesünk, a törökök viszont elképesztő mélységbe kerültek. Szemvillanás alatt tízgólos előnyre tettünk szert, kétség sem férhetett hozzá, hogy a mieink a jobbak. A csapatkapitány Pásztor magára talált, egymaga - percek alatt - öt góllal terhelte meg a rivális hálóját.

A félidő közepére már tíz gól volt az előnyünk, a befejezés előtt öt perccel már tizenkét góllal vezettek a mieink. A törököknek a hajrában a hátrányukból nem sikerült ledolgozni egyetlen találatot sem, a feljavuló magyar csapat megérdemelten nyert, ilyen arányban is. A szombati visszavágón is hasonló teljesítményt lehet várni a társulattól. A csoport másik két tagja Olaszország és Belgium, ellenük is a győzelem az elfogadható.

Jegyzőkönyv
Magyarország-Törökország 33-21(14-13)
Cegléd, 1000 néző, V: Boye, Jensen (dán)
Góldobók: Pásztor 10, Bendó, Nagy 6-6, Mohácsi 5, Lendvay, Mezei 2-2, Buday, Décsi 1, illetve Murat 6, Tamer, Cenzig 4-4, Bülent, Cemal, Ramazan 2-2, Melih 1

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19