Remek kupahétvége a pólósoknál - szépséghibával

Négy magyar csapat is vízbe szállt a hétvégi vízilabda kupaküzdelmek során, és a Fradit leszámítva jól vizsgáztak. A Bajnokok Ligájában a Honvéd Domino Biros vezérletével leiskolázta a Dinamo Moszkvát, a Vasas a KEK-ben kettős győzelemmel masírozott a négy közé. A LEN-Kupában az olimpiai bajnok kapus, Szécsi parádézott, így a BVSC is továbbjutott, a Ferencváros ellenben - súlyos vereséggel - kiesett.
Kovács István csapata kiütéses győzelmet aratott
A Bajnokok Ligája Piros csoportjában először játszhatott hazai közönség előtt a Honvéd Domino. Miután a csoport leggyengébb tagját fogadták a Kőér uszodában, a győzelem kötelező volt a mieink számára. A meccs azonban hidegzuhannyal kezdődött, a hazaiak megilletődötten játszottak, nem véletlenül vezetett a Moszkva.

Kís híján tíz gól volt a két csapat között

A második hét percben aztán némiképp megnyugodott Kovács István együttese - az olimpiai bajnok Biros is megtalálta az elveszett fonalat -, és fordított a magyar bajnok. A hátralévő két negyedben pedig kétség sem férhetett a magyar győzelemhez. A vendégek tizennyolc percen keresztül nem találtak a hálóba. Végül 13-4 lett a vége. A csoportban vezető Honvéd a következő összecsapásán az eddig ugyancsak veretlen Dubrovnik otthonába látogat.

A Vasasnak görög csapaton keresztül vezet a döntőbe az útja

Somossy dirigál
A KEK-ben a Vasas a Canstatt ellen itthon óriási esélyt szalasztott el azzal, hogy csupán két góllal verte a korántsem veretes németeket. Somossy József épp ezért nyíltan hangoztatta, hogy a visszavágón is nyernie kell a három olimpiai bajnokot a soraiban tudó piros-kékeknek.

A Vasas nem is játszott rosszul, a második negyed után már a mieink vezettek, és ezt az előnyt a meccs végig sikerült is megőrizniük. Végül 11-10-es eredményt mutatott az eredményjelző. A döntőbe jutásért a görög Vuliagmenivel csatázik a Vasas, és mielőtt felelőtlenül leírnánk a görögöket, annyit el kell mondani róluk, hogy az olimpiai bajnok Fodor Rajmunddal felálló Firenzét verték ki - kettős győzelemmel

A LEN-Kupában a BVSC a sírból hozta vissza meccset a Real Madrid otthonában, hiszen a hazaiak már három góllal is vezettek, és ha a befejező hét percben nincsenek Szécsi kiváló védései - és nem utolsósorban büntetőhárítása -, akkor alighanem a vasutasok búcsút internek a további küzdelmeknek.

Katonás védekezett, de hiába
A Fradi nem volt egy súlycsoportban a Partizánnal

A hazai pályán küzdő Ferencváros viszont nem kerülhette el végzetét. Belgrádban ugyan csak egy góllal maradtak alul a mieink a Partizánnal szemben, itthon azonban öttel. Lényegében egy percig sem volt esélye Gyöngyösi tanítványainak, mert már az első negyedben 3-1-re vezetett a jugoszláv bajnokság első helyezettje.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37