Veszélyben a pekingi olimpia

Pekingen csak tavaly, közel húsz nagyobb homokvihar söpört végig. A meggondolatlan fakitermelésnek hála, a 2008-as olimpia szervezői most a játékok biztonságát féltik a homoktól. Megoldásként már egy védőfal felállítása is felmerült.
A 2008-as pekingi játékok szervezőinek egy komoly természeti tényezővel szemben kell minél előbb védelmet találniuk. Ez pedig a homok.

Kínában az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a fakitermelés. Hiába hangoztatták a kínai környezetvédők már régóta, hogy komoly következményei lehetnek az évek óta tartó meggondolatlan munkálatoknak, eddig senki nem hitt nekik.

Mára már a parlament is foglalkozik az üggyel, és egyes politikusok javaslatára azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy védőfalat húznak a főváros köré. Máskülönben az egyre gyakoribb homokviharok teljes egészében tönkretehetik a 2008-as ötkarikás játékokat.

Pekingben tavaly 18 komolyabb homokvihar "tette tiszteletét", nem kis károkat okozva. Szakértők szerint a viharok Belső-Mongólia sivatagos területeiről indultak el. Eddig az erdők felfogták a homokot, ám a felelőtlen termelési láznak hála, a városok "védtelenek" maradtak. Statisztikák szerint, Kínában 1994 és 1999 között 52 ezer négyzetkilométerrel nőtt a sivatagos területek nagysága.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31