KEK-döntőben a Vasas

Bejutott a férfi vízilabdázók KEK-döntőjébe Vasas csapata, mivel a budapesti 10-8-as győzelem után Athénban döntetlent játszott a görög Vuliagmenivel. A fináléban a jugoszláv vagy horvát ellenféllel találkoznak Somossy József tanítványai.
Kétgólos előnnyel érkezett Görögországba a Vasas vízilabdacsapata a KEK elődöntő visszavágójára. Somossy József együttese a budapesti összecsapás végén akár háromgólos előnyre szert tehetett volna, ám a találkozó utolsó tíz másodpercében a görögök kettős emberelőnyüket kegyetlenül kihasználták, így végül 10-8 lett az első összecsapás végeredménye.

Félidőben döntetlen

A visszavágón, amelyet a vuliagmeni tengerparti, nyitott uszodában, rendeztek, a hazaiak kezdtek jobban és az első hét perc után 1-0-ra vezettek. A folytatásban már nem állt hadilábon a góllövéssel a piros-kék gárda, és a második játékrész végére sikerült kiegyenlíteni 3-3-ra. A görögök jobbára létszámfölényben voltak eredményesek, a magyarok akciógólokkal tartották a lépést velük.

A harmadik negyed elején úgy tűnt a, hogy a görögök mindenképpen szeretnék megőrizni esélyüket a továbbjutásra, és ennek megfelelően elhúztak 5-3-ra. Szerencsére a Vasas nem omlott össze, sőt Varga Dániel és Varga Tamás találataival 5-5-re kiegyenlítetek a játékrész végére.

KEK-döntőben a Vasas

Az utolsó felvonás hasonlóan alakult, mint az előző: a játékvezetők szimpátiáját élvező görögök összesítésben ismét ledolgozták hátrányukat (7-5). A hajrá azonban ezúttal a Vasasnak sikerült jobban, először szépítettek (már ez az eredmény is a magyarok döntőbe jutását jelentette volna) majd Varga Dániel góljával a döntetlent is kiharcolták (7-7).

A Vasas döntőbeli ellenfelére még várni kell: a másik elődöntőben, szombaton kora este a Mladost Zagreb a jugoszláv Jadran Herceg Novival játszik, utóbbi kétgólos előnnyel száll vízbe Zágrábban. A döntőre március 22-én vagy 23-án és április 6-án vagy 7-én kerül sor.

KEK-elódöntő, visszavágó:
CN Vuliagmeni (görög)-Vasas 7-7 (1-0, 2-3, 2-2, 2-2)
Athén, 1000 néző
a magyar góldobók: Varga D., Madaras 2-2, Varga Zs., Mátyás, Varga T. 1-1

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31