Judit
2 °C
7 °C

Erdei és Klicsko is kiütéssel győzött

2002.03.18. 14:41
Erdei Zsolt a második menetben kiütéses győzelmet aratott az amerikai Anthony Stephens ellen a stuttgarti profi ökölvívó gálán. Az amatőrként világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes félnehézsúlyú magyar bokszoló ezzel tizedik mérkőzését is megnyerte (ebből 8 k.o.) a hivatásosok között. A gála csúcsmérkőzésén megvédte világbajnki címét Vladimir Klicsko, miután a nyolcadik menetben kiütötte Frans Bothát.
Tizedik profi ökölvívó mérkőzésére készülődött amatőr világ és Európa-bajnokunk, Erdei Zsolt. A stuttgarti gálán az a 37 éves Anthony Stephens várt Erdeire, aki fénykorában háromszor is megpróbálkozott elhódítani a világbajnoki övet.

Az első menetben kezdetén pedig nem úgy tűnt, hogy könnyed győzelem lesz a vége. Az amerikai gyors balegyenesekkel próbálkozott, Erdei csak arra ügyelt, hogy biztosan hárítsa ellenfele próbálkozásait, és közbeütéseivel megnyerje a menetet.

Nem voltak egy súlycsoportban

A folytatásban már kiütközött a két versenyző közötti klassziskülönbség. Stephens láthatóan lelassult, ütései pontatlanná váltak. Erdei viszont egyre inkább belendült, és második menetben egy jól eltalált ütéssel véget vetett a mérkőzésnek. Így az előzetes várakozásokkal szemben sokkal könnyebben gyűjtötte be tizedik győzelmét, és egyben nyolcadik kiütéses sikerét is aratta.

Erdei a mérkőzés után, az RTL Klubnak adott nyilatkozatában maga is elismerte, hogy nem számított ilyen gyors győzelemre. Amatőr világbajnokunk előzetesen úgy számolt, hogy legalább hat-hét menetet biztosan végig kell majd bokszolnia, de természetesen egyáltalán nem boldogtalan a gyors befejezés miatt. Elmondása szerint legközelebb májusban lép a kötelek közé, címmérkőzést pedig várhatóan egy-másfél év múlva fog vívni.

Juan Carlos Gomez könnyedén győzött

A cirkálósúly világbajnoki övéről lemondó, immár nehézsúlyú kubai Juan Carlos Gomez sem izzadt meg túlságosan az amerikai Ken Murphy ellen. Már az első menetben egyértelművé tette a kubai, hogy ellenfelével csupán a mérlegen voltak egy súlycsoportban. Mindössze az volt a kérdés, hogy mikor fogja kiütni amerikai vetélytársát a félelmetesen keményen ütő ex-világbajnok. Meglepő módon jó kedélyét Murphy nem vesztette el még a negyedik menetben sem, amikor időlegesen padlót fogott: nevetve folytatta a tovább a találkozót. Gomez az ötödik menetben unta meg a játszadozást, és végül technikai K.O.-val diadalmaskodott.

Megvédte címét Vladimir Klicsko

A gála csúcsmérkőzését Vladimir Klicsko és Frans Botha vívta a WBO nehézsúlyú világbajnoki címéért. A címvédő ukrán eddigi 38 meccsén 37-szer győztesen hagyta el a ringet. Dél-afrikai ellenfele igazi rutinos rókának számít a szakmában, hiszen már olyan nagynevű ellenfelek ellen is bokszolt, mint Lennox Lewis és Mike Tyson.

Kiegyenlített első három perc után a második egyértelműen Klicsko fölényét hozta: többször is tisztán találta el ellenfelét. Botha jobbára csak a birkózásban jeleskedett, először csupán a negyedik menetben tudta komolyabban eltalálni a világbajnokot.

Az ötödik menetben továbbra is érvényesült Klicsko akarata, több, látványos ütéssel állította meg vetélytársát. A hatodik és hetedik menetben már egyértelművé vált az ukrán fölénye, és mindannyiszor úgy tűnt, hogy akár idő előtt is befejeződhet a találkozó. A nyolcadik menetben aztán be is következett, ami várható volt: Klicsko egy ellenállhatatlan kombináció után kiütötte Bothát.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?