Megnyugtató előnyt szerzett a Vasas a KEK-döntőben

2002.03.24. 14:54
Két még versenyben maradt olimpiai bajnokok erősítette magyar vízilabda csapat szállt medencébe a hétvégén, és mindkettő jelesre vizsgázott. A Bajnokok Ligájában a tavalyi címvédő, Dubrovnik ellen nyert három góllal a Honvéd Domino, míg a Vasas a KEK-sorozat fináléjában nyert ugyanennyi találattal az ugyancsak horvát Mladost Zagreb ellen.
Szombat este három évi szünet után ismét nemzetközi kupadöntőt játszhatott magyar pólócsapat. 99-ben az Újpest a LEN-Kupában diadalmaskodott, és a Vasasnak sem lehetett más célja, mint hogy most ezt a sorozatot folytassa. Már az év elejétől így készült a magyar együttes, és az i-re az első meccsen sikerült is feltenniük a pontot.

Az egykor a Mladostot erősítő Kósz volt a hős

Pedig nem könnyű ellenféllel találkoztak Somossy Miklós tanítványai, hiszen a Mladost Zagreb soraiban hét horvát és egy orosz válogatott játékos szerepel. A Vasas azonban nem kapott ki a hosszú menetelés során, és mindez fokozta az esélyeit.

Idegesen kezdett mindkét csapat, és a kézzel fogható feszültség rányomta a bélyegét a meccs elejére. A Vasas aztán a harmadik negyedben megvillantotta kivételes képességeit és elhúzott. A már addig is parádézó - korábban a Mladost hálóját őrző - Kósz gólt sem kapott, míg a csatárok hármat is lőttek. A zárónegyedben tartotta előnyét a magyar együttes, mi több az utolsó másodpercekben még növelhette is volna, de a jól játszó Varga-terstvérpár hibázott.

Mindössze egy gólt lőttek előnyből a horvátok

A Vasasból kiemelkedőt nyújtott a már említett Kósz, de a másik két ötkarikás bajnok, Vári és Székely is kitett magáért, de elmondható ez a csapat többi tagjáról, a balkezes Madarasról és a három Vargáról, Tamásról, Zsoltról és Dánielről is. A védekezésről pedig még annyit, hogy kilenc emberelőnyös helyzetből, mindössze egyet értékesített a Mladost.

Ez az eredmény bizakodással tölthet el valamennyi pólórajongót, noha a horvátok a meccs végén nagyon fogadkoztak, hogy még nincs lefutva a finálé. Ez igaz is lehet, a figyelemre méltóm előny azonban a Vasasnál van.

KEK döntő, első mérkőzés:
Vasas-Mladost Zagreb (horvát) 6-3 (1-1, 3-0, 2-2, 0-0)
Komjádi uszoda, 2500 néző, V: Tulga (török), Fernandez (spanyol)
Vasas:<>/b Kósz - Székely, Vindisch, Varga T., Varga D. 1, Vári 1, Varga Zs. 1
Csere: Madaras 1, Hesz 1, Steinmetz 1, Mátyás
Mladost Zagreb:
Percinic - Kobescak, Herceg 1, Ireb, Stritof 1, Milakovic, Csomakidze
Csere: Saric, Primorac, Koljanin, Rogin, Vrbcic 1

A Honvéd Domino nagy esélyt szalasztott el, amikor az előző fordulóban a mindaddig még nyeretlen Dinamo Moszkva otthonában kikapott. Ez a vereség ugyanis egyszersmind azt jelentette: nem sikerült bebiztosítania Kovács István csapatának a továbbjutást. Ráadásképpen a Jug Dubrovnik ellen kellett "bepótolni" a győzelmet.

Sugár volt a legeredményesebb

A magyar csapat az odavágón három góllal kapott ki a sósvízű medencében, így hát jócskán volt törlesztenivalója a horvát bajnokkal szemben. Nem indult viszont jól a mérkőzés a mieink számára, hiszen az első negyedben a szokásos gyengébb kezdést produkálta a hazai társulat. A horvát kihasználták mindezt, és 3-1-re meglógtak. A folytatásban - még a negyed hátralévő részében - aztán megint az igazi arcát mutatta a magyar csapat.

Igaz ezúttal nem a bajnokok húzták ki a gödörből a csapatot, hanem a fiatalok, közülük is elsősorban Sugár remekelt, aki meg sem állt három gólig. Szívós is jól jásztott, és a vendégek előnye a második negyed közepére elfogyott, mi több a Honvéd már 6-4-re vezetett. Molnár és a nagy öreg Tóth is belendült a folytatásban, és miután 7-7-nél a mieink hajrája sikeredett jobban - egyúttal a túloldalon a világklasszisok keze megremegett -, nem is lehetett kérdéses, hogy nyernek és a horvátokkal együtt továbbjutnak.

A négy között a Honvéd ellenfele a másik ágról a Kásást és Steinmetz Barnabást a soraiban tudó Possilipo Napoli lesz valamint a görög Pireusz, amelyiknek az edzője, Kásás Zoltán.

Bajnokok Ligája, Piros csoport, 5. forduló:
Honvéd-Jug Dubrovnik (horvát) 10-7 (3-3, 3-2, 1-1, 3-1)
Kőér utca, 1000 néző, V: Moliner (spanyol), Kratochvil (szlovák)
Gólszerzők: Sugár 3, Tóth, Molnár 2-2, Bereczki, Szívós, Kiss 1-1 illetve Vranjes, Fatovic 3-3, Boskovic 1