Az Adidas befenyíti Kurnyikovát

2002.04.03. 16:52
A világranglista 66. helyére visszaesett orosz Anna Kurnyikova szponzorai elégedetlenkednek. Az Adidas kilátásba helyezte, hogy a teniszezőnő évi hárommillió eurós juttatását radikálisan csökkenti. Kurnyikova a hirdetési bevételekből eddig 12 millió dollárra tett szert, míg a tenisszel ennek alig negyedét kereste.
Anna Kurnyikova jubilált a múlt heti acapulcói tenisztornán: századszor indult nagy versenyen. És ezúttal sem sikerült nyernie, annak ellenére, hogy a nagy nevek hiányoztak a viadalról. Az ismeretlen szlovén Srebotnik az elődöntőben megverte három szettben. Az orosz teniszező szépség szponzorai abban bíztak, hogy Kurnyikova tavalyi sérülése után végre visszanyeri régi formáját, de csalódniuk kellett.

Öt éve volt csúcson

Anna Kurnyikova
A szponzorok most már nyilvánosan is aggódnak Kurnyikova mélyrepülése miatt. Az Adidas egyik vezére, Herbert Hainer szinte ultimátumot adott, amikor kijelentette: Kurnyikova vagy megfelel a rajongók és a támogatók elvárásainak, azaz előrelép a jelenlegi hatvanhatodik világranglista-helyezéséről, vagy csökkentik évi három millió eurós fizettségét. Mi több - úgy hírlik - azt is kilátásba helyezték, hogy nem újítják meg a szerződését.

Kurnyikova egyébként eddig egyetlen tornán sem tudott diadalmaskodni - négyszer ugyan döntőbe került, de mindannyiszor veszített -, a legnagyobb eredménye emellett az volt, hogy öt évvel ezelőtt, még tizenöt évesen a wimbledoni verseny elődöntőjébe jutott, és a világranglistán a legjobb öt közé verekedte magát.

Nőies akar maradni, gyűlöli az izmokat

Az öt évvel ezelőtti teniszsikerek és még inkább a káprázatos külső világhírűvé tették az orosz lányt. Hirdetési bevételei hamarosan meghaladták a nála sikeresebb teniszezőnőkét. A sportszergyártók mellett a divatcégek, az óragyártók és mások is célba vették, néhány hónapja kisebb filmszerepet is kapott. Kurnyikova egyes források szerint összesen 12 millió dolláros bevételre tett szert. Érdekesség: a teniszezéssel (tehát versenydíjakkal) ennek a az összegnek alig negyedét kereste meg.

Kurnyikova az esettel kapcsolatosan annyit mondott, hogy szeretné megőrizni a nőiességét, és egyáltalán nem szeretne olyan izmokat, mint amilyenek Serena vagy Venus Williamsnek vannak. "Gyűlölöm az izmaimat, és nem fogok gyúrni" - jelentette ki határozottan.

Hingis: cserélne az eredményeimmel

Az orosz szőkeség állandó párospartnere, az egykori világelső Martina Hingis is kifejtette véleményét az ügyről. "Kétségkívül csinos lány Kurnyikova, de alighanem szívesen elcserélné velem az eredményeit." (Hingis öt Grand Slam tornát nyert pályafutása során, de az utóbbi három évben egy eslőséget sem szerzett.)