Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Magyar sikersportágat töröltek az olimpiáról

2002.04.07. 18:02
Magyar szempontból rendkívül kedvezőtlen döntést hozott a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) vasárnap: az athéni olimpián nem rendeznek versenyt a férfi kard és a női tőr csapatok számára. Az antalyai kongresszuson - a női kard olimpia műsorra kerülése miatt - sorsolással döntöttek a játékoktól búcsúzni kényszerülő fegyvernemekről, így végül a véletlennek köszönhette a két, nagy múltú versenyszám, hogy lekerült az olimpiai műsoráról.
A nemzetközi szövetség anatalyai kongresszusán döntés született, hogy 2004-ben az athéni olimpián nem rendezik meg a féri kard és a női tőr csapatversenyeit. Az ügy hátterében az áll, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a női kard felvételét szorgalmazta, ugyanakkor ahhoz nem járult hozzá, hogy verseny- (10), illetve létszámemelésre (200) kerüljön sor.

A FIE decemberi, havannai kongresszusán még olyan döntés született, mely szerint a hat egyéni küzdelem mellett, három fegyvernemenkénti és egy összfegyvernemi csapatversenyt rendeztek volna 2004-ben, Athénban. A NOB ezt a javaslatot ugyan elfogadta, ugyanakkor kérte, hogy a véglegesítés előtt még az idei, lisszaboni világbajnokságon teszteljék az új rendszert. A portugálok azonban nem járultak hozzá a programbővítéshez, és a FIE sem volt hajlandó átvállalni a pluszköltségeket.

Ezek után került sor a vasárnapi szavazásra, amelynek első felvonásán arról döntötték a küldöttek, hogy hat egyéni és négy csapatverseny lesz a következő nyári játékokon. A másik megoldás az öt-ötös megosztás volt. Előbbire 42-en - főleg a "kisnemzetek" képviselői -, utóbbira 35-en szavaztak.

A második lépésben meglepő módon sorsolásra került sor. A női csapatszámok közül a tőrt, a férfiak közül pedig a kardot húzták ki. Utóbbi fegyvernem küzdelmei az újkori olimpiák történetében a kezdetektől fogva szerepeltek a programon, a csapatok 1908-tól mérték össze tudásukat. A magyarok eddig kiemelkedően szerepeltek a kard csapatversenyek döntőiben: 1960-ig a tizenegy megrendezett versenyből kilencszer diadalmaskodtak a mienk. Legutóbb 1988-ban nyert a magyar válogatott, Szöulban a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence alkotta csapat diadalmaskodott.

További negatív határozat, hogy egyéniben az eddigi három helyett fegyvernemenként egy országból csak két-két vívó indulhat majd az olimpián.

"A sportág fekete napja a mai. Szóhoz sem tudtam jutni, amikor megszületett a döntés. A szerényebb eredményekkel rendelkező nemzetek összefogtak. A háttérben a női kardban erősnek számító amerikaiak lehetnek. Szerintem a következő lépés az lesz, hogy a csapatversenyt leveszik az olimpiai programról"- mondta Kovács Tamás, a hazai szövetség főtitkára.

"Előkészítetlen, átgondolatlan döntés született. Teljesen váratlanul ért bennünket, hogy országonkénti létszámcsökkentésre is sor került. Még az előző napi végrehajtó bizottsági ülésen sem volt erről szó. A kongresszusra meghívást kapott Thomas Bach, a NOB német alelnöke, aki így szemtanúja volt annak, hogy mennyire megosztott ez a sportág. Egyáltalán nem keltettünk jó benyomást"- kommentálta a döntést Kamuti Jenő, az európai szövetség elnöke.

A határozatok után a magyar küldöttség jelezte, hogy 2004-ben, az olimpia évében megrendezné a női tőr és a férfi kard csapatok világbajnokságát.

Az ugyanabban az évben sorra kerülő Eb lebonyolítására a július eleji moszkvai kontinensviadalon kandidál a hazai szövetség. Antalyában Mincza Ildikót beválasztották a versenyzői bizottságba.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?