Táncosnőt vert Tyson

Feljelentette egy huszonöt éves táncosnő Mike Tysont, mert állítólag molesztálta őt, míg a segítségére siető barátját bántalmazta a nehézsúlyú ökölvívó. Tyson ügyvédje cáfolta a történteket. Az egykori profi világbajnok jelenleg a Lennox Lewis elleni világbajnoki mérkőzésre készül, amit június 8-án rendeznek Memphisben.
Ismét hallatott magáról Mike Tyson. A botrányairól elhíresült egykori nehézsúlyú világbajnok ezúttal sem sportteljesítményével, hanem újabb botrányával hívta fel magára közvélemény figyelmét. Egy táncosnő és a barátja azzal vádolja, hogy a nehézsúlyú profi ökölvívó mindkettőjüket megtámadta. A 25 éves hölgy azt állítja, hogy a bokszoló Phoenix egyik éjszakai bárjában molesztálta őt, majd bántalmazta a védelmére kelő partnerét. A versenyző jogi képviselőjén keresztül cáfolta a történteket.

Tyson legutóbb februárban szerepelt a lapok címlapján, akkor a hawaii rendőrség nyomozást indított ellene, miután hatóság egy 38 éves nő bejelentteett, hogy a profi amerikaifutball-liga Honoluluban rendezett idényzáró mérkőzése után Tyson megtámadta és erőszakoskodott vele. Az eset állítólag akkor történt, amikor a hölgy autogramot akart kérni tőle.

A botrányos életúttal rendelkező ökölvívónak nem ez volt az első összeütközése a törvénnyel. Még 1992-ben, hat év börtönbüntetésre ítélték az amerikai színes bőrű szépségkirálynő, Desiree Washington megerőszakolásáért, ám három év után jó magaviselete miatt szabadon engedték. Tavaly ismét hasonló vádat hoztak fel ellene, de végül nem bizonyosodott be a bűnössége.

A "legnagyobb dobása" azonban az év elején volt, mikor emlékezetes botrányt okozott New Yorkban, a Lennox Lewis elleni világbajnoki címmérkőzés sajtótájékoztatóján. A verekedésbe fulladt esemény után - melyen Tyon megharapta ellenfele combját- maga az összecsapás megrendezése is kérdésessé vált. Az eredetileg kijelölt helyszín, Las Vegas nem is adott versenyzői engedélyt Tyonnak, így került a képbe Memphis, amely június 8-ára vállalta, hogy megrendezi az összecsapást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19