Mádl Ferenc kitüntette Kokót

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetést vette át Mádl Ferenc államfőtől a Parlament Munkácsy-termében Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok, hivatásosként pehelysúlyú exvilágbajnok bokszoló.
A visszavonulását március elsején bejelentő "Kokó" kivételes és világszerte elismert sportpályafutásáért, a magyar sport nemzetközi hírnevének öregbítéséért - Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére - részesült az elismerésben.

Kovács István azt mondta, hogy április 15-ike eddig Gergő fia születésnapja miatt volt különleges számára, most pedig ezen a napon élete utolsó magyarországi tréningjén vett részt nevelőedzőjénél, Szántó Imrénél, majd ráadásul ilyen rangos kitüntetést is átvehetett.

A klasszis utolsó profi mérkőzését szombaton vívja a lengyelországi Gdanskban, az amerikai Steve Trumble ellen. A világbajnoki övétől megfosztott bokszoló júniusi budapesti veresége után másodszor lép ringbe. Berlinben legyőzte nicaraguai ellenfelét, és maximálisan bízik a szép búcsúban.

A jövőjével kapcsolatosan annyi már most bizonyosan, hogy a magyarországi szövetségben tárt karokkal várják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58