A hosszabbításra is maradt ereje
Az elődöntőben sem várt könnyű ellenfél rá az orosz Iszagadzsijev személyében - ő Szajtyijevet pótolta -, de ezzel a feladattal is megbirkózott, 3-1-re verte ellenlábasát. A döntőben a fehérorosz Gajdarov ellen is ellenállhatatlan volt, és végső soron meggyőző fölénnyel verte riválisát.
Az első három perc a védekezés jegyében telt el, hiszen annak ellenére, hogy mindkét versenyző térdelő helyzetbe kényszerült, nem született pont. Az összekapaszkodásból azonban a kedvezményezett, vagyis Ritter került ki szerencsésen, egy pontot szerzett.
A szabadfogás fölénybe kerül?
Mivel a szabályok szerint legalább három pontot összegyűjteni a sikerhez, következett a hosszabbítás. Ezúttal Gajdarov volt a kedvezményezett, támadott is, de Ritter remekül kontrázott, ledöntötte a beloruszt, ezzel két pontot és egyben aranyérmet szerzett.
Bánkuti tavalyi budapesti sikere - hosszú éveket kellett rá várni - után tehát a jó széria nem szakadt meg, ez pedig azt is jelzi, hogy a szabadfogás az aranyérmek tekintetében a kötöttfogás fölé emelkedett az utóbbi két évben, hiszen abban a szakágban az idei kontinensbajnokságon mindössze egy ezüstre futotta Deák Bárdos révén a mieink erejéből.
Hat kvóta a vb-re
Különösen örömteli, hogy a hat fős magyar csapat valamennyi tagja megszerezte a szeptemberi, teheráni világbajnokságra szóló kvalifikációt. Bánkuti Zsolt (60 kg) és Dencsik István (66) egyformán a 14., Kiss Tamás (84) a 13., Farkas a 6., míg Aubéli Ottó (120) a 8. helyen végzett.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon