Mitől beteg a magyar csocsó?

Hány belga csocsózik? Hova tekerjük a gripet? Ki az a Macsosz? Szabad-e pörgetni?
Nem váratlanul, de meglepő módon masszív nyári hőség pottyant a fővárosra szombaton - a komoly ember ilyenkor kimegy és séta közben alulöltözött népeket nézeget, a szakember ugyanakkor hűvös csapszék felé igyekszik, hogy (költői csúsztatással) underground sportokkal ismerkedjen. A Nyugati pályaudvar alatt elhelyezkedő Forest sörözőben rendezték a hétvégén a Borsodi Csocsó Bajnokság aktuális fordulóját.

Dolgok, amelyeket korábban nem tudtam

Gyepmester
A csocsó (asztalifoci, foosball) hazai imázsa nagyban összefügg azzal a ténnyel, hogy elsődleges tömegbázisa a hadsereg, így azok, akik egyáltalán ismerik, többségükben a kilátástalansággal és az életúti zsákutcával kötik össze. Nem így a világ (A Világ).

Míg Amerikában több mint százezer igazolt csocsójátékos van, az európai csocsónagyhatalom Belgium - körülbelül harmincezer igazolt játékossal. A sportág világversenyei a profi ökölvíváshoz hasonlóan több szervezethez köthetőek - főként a különböző asztalok gyártói állnak mögöttük.

A Magyar Csocsó Szövetség (Macsosz) 2000 novemberében alakult Szegeden, és 2001 júniusa óta hivatalos nemzeti sportszövetség. A csocsó hazai fellegvárai Szeged, Székesfehérvár és Budapest. A sportágat kezdetben négy alapító klub képviselte, egy évvel később tizenhat egyesületben pöcögtetnek a csoccserek - a magyar mezőny százötven játékosra tehető.

Szabályozás

A fő szabály: a kezdeti rácsodálkozásnál jelentkező ösztönös technika, a pörgetés kerülendő, mivel szabálytalan. A különböző lövésfajták között a snake shot áll legközelebb a pörgetéshez: a pirinyó gumifocista ekkor 360 fokot szaltózik a rúdon.

Csatár, védő
A csocsóbíró feladata a szabálytalanságok büntetése, időkérések megítélése (kétszer hat másodperc), az elérhetetlen labdák bedobása, és a pálya állapotának ellenőrzése - az utóbbi miatt alapfelszerelés a vízszintező.

A csocsójátékos opcionális alapfelszerelése a rudak csúszásmentes kezeléséhez szükséges tenisz grip (fogantyúra való színes ragadós gumiszalag), amelyek fel- illetve leszerelése a játék egyik központi rituáléja. A biztos fogás egyébiránt edző- vagy bicajos kesztyűvel, illetve cumival is elérhető.

Helyszíni jelentés

A bajnoki fordulóra progresszív stíluselemeket felvonultató mezek (a szolid tekésingtől a brazilos műselyempólóig, baseball-sapkától a golfsapkán keresztül a síma freak-hajig) és kellemes kiegyensúlyozott hangulat volt jellemző. A helyszínen körülbelül kilencven résztvevő mozgott különböző fáradtsági állapotban.

Érdekes információ: egy bajnoki fordulón ugyan csak igazolt játékosok játszanak, a szövetség gyakran rendez nyílt versenyeket. Legközelebb Szegeden, októberben lesz monstre verseny, ahol a nők fokozottabb bevonása érdekében vegyespárosok is indulnak. Érdeklődők a lenti linkekre klikkoljanak, vagy írjanak ide.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47