A Penthouse elismerte, hogy nem Kurnikova volt a képeken

Elismerte tévedését a Penthouse magazin: nem Anna Kurnikováról, az orosz teniszcsillagról készültek azok a fotók, amelyeket a lap két héttel ezelőtt, nagy hírveréssel közölt. Az újság helyreigazítást is közölt, amely szerint a fotókon valójában Judith Soltész-Benetton látható, akiről mintegy hét évvel korábban készültek a felvételek. Az ügyben érintett két hölgy nem érte be a kiadó bocsánatkérésével, és több millió dolláros kártérítési pert indított.
Nem Anna Kurnyikovát ábrázolják a Penthouse magazinban megjelent meztelen fotók- ismerte el tévedését az újság. A magazin hivatalosan is közölte, hogy nem a húszéves orosz tenisz-szépség, hanem valójában az olasz divattervező, Luciano Benetton menye, a magyar származású Judith Soltész-Benettont hét évvel korábban, Floridában készült topless képeit jelentették meg legutóbbi számukban.

Bocsánatot kért a Penthouse

A magazin kiadója sajtóközleményt adott ki, amelyben elnézést kértek az újság harminc éves történetének egyik legsúlyosabb fiaskójáért: "Mélyen sajnáljuk ezt a nem szándékos hibát, és bocsánatot kérünk mind a két, az ügyben érintett hölgytől" - olvasható a közleményben.

Kártérítést követelnek

Ám aligha ússzák meg ennyivel, hiszen mind Kurnyikova, mind pedig a 28 éves Benetton-hölgy jelezte: jogi úton kívánnak elégtételt venni az őket ért sérelmekért. Kártérítést követelnek, méghozzá tekintélyes összegűt: Soltész-Benetton ügyvédje, Judd Burstein bejelentette, hogy az engedély nélkül készült képekért legalább 10 millió dollárt kérnek.

A Kurnyikovát képviselő kaliforniai Octagon cég ügyvédje, David Schwab szintén perel, a keresetlevelet már el is küldték a Los Angeles-i szövetségi bíróságra. Becsületsértésért és a magánéletbe való durva beavatkozásért kérnek elégtételt, de a kártérítés pontos öszegét egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.

A bíróság már intézkedett

A bíróság közben már intézkedett is, és Denny Chin bíró ideiglenes intézkedéssel megtiltotta az újságnak az ominózus fotók terjesztését az újságban és az interneten egyaránt.

A Penthouse magazin egyébként is ingatag anyagi helyzetét súlyosan érintheti a botrány illetve az esetleges kártérítés. A nagynevű szexkiadó ugyanis bajban van, a magazin több kiadását meg kellett szüntetnie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25